Pleszkán József négy év után elhagyja csapatunkat!

Egykori kapusunk megható üzenetben búcsúzik szurkolóinktól!

2016.06.29.

A múlt héten került véglegesen pont „egykori” kapusunk, Pleszkán József ügyére. Hivatalossá vált, hogy hálóőrünk négy év után elhagyja klubunkat és máshol folytatja a pályafutását.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az alábbiakban Joci szavait tolmácsoljuk szurkolóink felé:

 

"Kedves Barátaim!

 

Az élet úgy hozta, hogy négy év után elhagyom az Újpest kötelékét. Új kihívások elé nézek. Ezért most ezúton szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak a klubnak, és nektek szurkolóknak, hogy befogadtatok ebbe a nagyszerű közösségbe, azt a sok biztatást és szeretetet, amit kaptam tőletek!

 

Sosem fogom elfelejteni milyen érzés volt itt játszani, és mindig szeretettel fogok rátok gondolni. Talán egyszer útjaink újra keresztezik egymást ... addig is minden jót kívánok nektek!

 

Üdv,

 

Pleszkán # 30"

 

 

Ez persze nem azt jelenti, hogy klubunk egy kapussal áll majd fel a következő szezonra. A fogaskerekek a háttérben már dolgoznak a megoldáson. Reméljük, hamarosan már erről is be tudunk majd számolni szurkolóinknak!

 

Köszönjük az eddigieket és további sportsikereket kívánunk Joci!

Vissza Vissza