Két magyar játékosunk is ott lesz a jövő évi lila-fehér keretben!

Dósa Krisztián és Pichler Ádám is meghosszabbította szerződését

2017.05.19.

Huba Peter keddi bejelentése után újabb pozitív hírrel tudunk szolgálni szurkolóink számára, hiszen a 2017/2018-as bajnokságban újra lila-fehérben fog kikorcsolyázni a jégre Pichler Ádám és Dósa Krisztián!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ádám saját nevelésű játékosunk (2006/2007-ben, az U18-as csapatunkban mutatkozott be – szerk.), akinek sajnos a tavalyi bajnokság nem sikerült túl jól, hiszen egy Csíkszereda elleni mérkőzésen vállsérülést szenvedett, és a decemberi műtétjét követően már nem tudott játszani. A jó hír, hogy azóta túl van a rehabilitáción, és gőzerővel dolgozik a visszatérésén. Nyáron viszont komoly változás állt be az életébe, hiszen május közepén megnősült, amihez innen is sok boldogságot kívánunk!

 

Örülök, hogy el tudtam kezdeni az alapozást így a műtét után. Már nagyon várom a következő szezont, hogy végre újra játszhassak, bizonyíthassak, és hogy újra szerves része lehessek a csapatnak. Ezúttal szerintem döntőben a helyünk, amiért mindent meg fogunk tenni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Krisztián három évvel ezelőtt mutatkozott be a MOL Ligába a DVTK Jegesmedvék csapatában, ahol 48 mérkőzésen lépett jégre, és egy gólpasszával egy pontot szerzett. A 2015/2016-os bajnokit már csapatunkban kezdte el, így – akárcsak csak Huba Peter-nek –, neki is ez lesz a harmadik szezonja a Megyeri úton. Az elmúlt két évben 101 bajnokin viselte mezünket (86 alapszakasz és 15 rájátszás), ahol 16 pontot szorgoskodott össze.

 

Az előző szezon kicsit felemás volt, voltak nagyon jó időszakaink, és kevésbé jók. A szezon előtt kitűzött célt elértük, előre léptünk, de szerintem mindenkiben hagyott egy kis hiányérzetet a Miskolc elleni párharc, apróságokon múltak a meccsek. A következő szezonban szeretnénk megint előre lépni, szeretnénk döntőt játszani, bár ez idén talán még nehezebb lesz. Nagyon jó légkör alakult ki az elmúlt szezonban, és úgy néz ki a csapat gerince egyben marad. Nagyon jó szakmai munka folyik, jó a társaság, és a vezetőséggel is könnyen ment a megegyezés, így könnyű döntés volt. Remélem jövőre is sikeres szezont zárunk, és még többen jönnek szurkolni nekünk!

Vissza Vissza