Hivatalosan is elindult a Visegrád kupa!

Augusztus 22-én a Zsolna ellen kezdjük a kupát

2017.05.25.

Pozsonyban megtartotta első közös ülését a magyar és szlovák csapatokból álló Visegrád kupa. Az első összecsapások augusztus 22-én lesznek, a MAC Budapest a HK Nitrához látogat a Fehérvár AV19 Érsekújvárra megy.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

A DVTK a Poprád csapatát fogadja Miskolcon, az UTE csarnokába a Zsolna érkezik. Ezt követően augusztus 25-én, 27-én és 29-én lesznek a mostani állás szerint mérkőzések. Richard Lintner a szlovákiai Tipsport Liga vezetője és Egri Gergely a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója a 4-4 csapat képviselőivel közösen bejelentette azt is, hogy a kupa negyeddöntői október 4-én és 11-én lesznek, az elődöntők november 14-én és 29-én. A döntő várható időpontjai pedig január 10-e és 17-e lehetnek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A kupa lebonyolítása és szabályai még módosulhatnak, ha a csapatok úgy állapodnak meg, de az első egyeztetések után azt már elfogadták a résztvevők, hogy 2 pontot kap a győztes egy-egy mérkőzés után, de ha döntetlen lesz a rendes játékidő, akkor a másik fél is 1 ponttal gazdagodik. A hosszabításban 3-3 ellen játszanak, ha akkor sincs döntés, akkor 5 büntető következik.

 

A magyar csapatok egymás ellen legfeljebb az elődöntőben találkozhatnak. A találkozón megfigyelőként már ott voltak a lengyel szövetség és pár csapat képviselői is, akik szívesen csatlakoznánk akár már jövőre a kupához.

 

A Visegrádi Kupa sorsolása

 

Csoportmérkőzések

 

2017. augusztus 22.

 

HK Nitra–MAC Budapest
HC Nové Zámky–Fehérvár AV19
DVTK Jegesmedvék–HK Poprad
UTE–MsHK Zilina

 

2017. augusztus 25.

 

Fehérvár AV19–HK Nitra
DVTK Jegesmedvék–HC Nové Zámky
HK Poprad–UTE
MsHK Zilina–MAC Budapest

 

2017. augusztus 27.

 

HK Nitra–DVTK Jegesmedvék
HC Nové Zámky–UTE
MAC Budapest–HK Poprad
Fehérvár AV19–MsHK Zilina

 

2017. augusztus 29.

 

UTE–HK Nitra
MAC Budapest–HC Nové Zámky
HK Poprad–Fehérvár AV19
MsHK Zilina–DVTK Jegesmedvék 

 

Negyeddöntők:
2017. október 4. és 11.

 

Elődöntők:
2017. november 14. és 29.

 

Döntő:
2018. január 10. és 17.

 

(forrás: jegkorongszovetseg.hu, jegkorongblog.hu)

Vissza Vissza