Jövőre minden korosztályban lesz lila-fehér jégkorong csapat!

Klubunkon kívül még négy csapat nevezett mindenhova utápótlás együttest

2017.06.19.

Lezárultak a korosztályos bajnokságok nevezési határidejei. Az U12 kivételével minden korcsoportban nőtt a résztvevők száma.

 

Az MJSZ-ben véget ért a rendes nevezési időszak az U12-es és magasabb korosztályok bajnokságaiba. Bár pótnevezésre még van lehetőség, így a listák nem tekinthetők véglegesnek, az első mérleget azért már megvonhatjuk. A hagyományosan nevező magyarországi és erdélyi csapatok mellett Szerbiából és Ausztriából is jelentkeztek az MJSZ által szervezett sorozatokba csapatok. A MOL Ligába a határidőig kilencen adták le nevezésüket. Egyelőre nem nevezett a Debrecen, amely haladékot kapott az ügyei rendezésére, és nincs az indulók között a HK Beograd valamint a Dunarea Galati sem. Új érkező viszont a Vienna Capitals Ausztriából.

 

A junioroknál sosem látott nagyságú, kilenc csapatot számláló mezőny gyűlt össze. Ki emlékszik ma már arra, hogy hosszú évek agóniáját követően a 2012/13-as évadban indult újra az U20-as bajnokság. Addig éveken át az OB II.-ben vagy az OB II.-U23-as bajnokságban játszhattak az ifiből ki-, de a felnőttbe még bele nem nőtt játékosok. Szerencsére a vész elmúlt, folyamatos izmosodás után ősztől már 9 csapatos lesz a juniorligánk.

 

A folyamat pedig biztató, az ifjúsági korosztályban sem volt még sosem 14 induló. Továbbá: 23-an jelentkeztek a serdülő-, 36-an a kölyök- és 43-an az előkészítő bajnokságokba. Az alsó két korosztály továbbra is kuparendszerben zajlik, az U8-asok és az U10-esek listái később készülnek el.

 

Új város a 10 év feletti hokisok hokitérképen Ajka, az egykori Volán-kapus, Becze Zoltán csapata először indul az U12-ben, viszont egyelőre úgy tűnik, nem lesz pécsi és nyíregyházi csapat a bajnokságokban.

 

Öt egyesület indít minden korosztályban csapatot: a DVTK Jegesmedvék, a Fehérvár, a MAC és az UTE, valamint a KMH – utóbbi a MOL Ligában nem indul, máshol viszont szerepeltet felnőttcsapatot is. Minden utánpótlás-korosztályban van csapata a Debrecennek, a Győrnek, a Pesterzsébetnek és a Vasasnak. Csak egyetlen korosztály hiányzik az Egerszegi Titánoknál, a Ferencvárosnál, a Gepárd JE-nél és a Tisza Volánnál.

Ausztriából a Vienna Capitals a MOL Ligába, Szerbiából a HK Partizan az előkészítő-, a kölyök- és serdülőbajnokságokba nevezett, a Spartak Subotica pedig a Kiskőrössel közösen előkészítőbe és kölyökbe. Erdélyből hiányozni fog a Brassó a korosztályos bajnokságokból, lesznek viszont szeredai, felcsíki és gyergyói egységek.

varosliget-u20
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fotó: Mudra László (MJSZ)

 

Az alábbiakban elolvashatják a nevezések alapján összeállított listákat. Fontos megjegyzés, hogy azokban a korosztályokban, ahol több csoport lesz, a lista a nevezések alapján készült, a végleges csoportbeosztás ettől eltérhet.

 

MOL Liga (9 nevező): Dunaújvárosi Acélbikák, DVTK Jegesmedvék, Fehérvári Titánok, Ferencvárosi TC, MAC Budapest, UTE, Brassó, SC Csíkszereda, Vienna Capitals.
Újonc: EV Vienna Capitals.
Nem indul az előző évi mezőnyből: Debreceni HK (visszalépett, de haladékot kapott), Dunarea Galati, HK Beograd.

 

Juniorbajnokság (9): Debreceni HK, DVTK Jegesmedvék, Győri Nemak-Dana ETO HC, Ifj. Ocskay Gábor JA, KMH, MAC Budapest, Pesterzsébeti HC, UTE, Vasas.
Újonc: Győri Nemak-Dana ETO HC, Pesterzsébeti HC, UTE.
Nem indul az előző évi mezőnyből: Egerszegi Titánok.

 

Ifjúsági bajnokság (14): Debreceni HK, DVTK Jegesmedvék, Egerszegi Titánok, Ferencvárosi TC, Gepárd, Győri Nemak-Dana ETO HC, Ifj. Ocskay Gábor JA, ISK Csíkszereda, KMH, MAC Budapest, Pesterzsébeti HC, Tisza Volán, UTE, Vasas.
Újonc: Egerszegi Titánok, Ferencvárosi TC, Gepárd.

 

Serdülőbajnokság (23):
A csoport (15): Debreceni HK, Dunaújvárosi Acélbikák, DVTK Jegesmedvék, Ferencvárosi TC, Győri Nemak-Dana ETO HC, Ifj. Ocskay Gábor JA, ISK Csíkszereda, KMH, MAC Budapest A, MAC Budapest B, Pesterzsébeti HC, SZJA 2003 (Felcsík), Tisza Volán, UTE, Vasas.
B csoport (7): Egerszegi Titánok, Ferencvárosi TC, Gepárd, Ifj. Ocskay Gábor JA, Kaposvári SI, UTE, HK Partizan.
C csoport (1): Kazincbarcikai Ördögök.
Újonc: SZJA 2003 (Felcsík), Ferencvárosi TC B, HK Partizan, Kaposvári SI, Kazincbarcikai Ördögök.
Nem indul az előző évi mezőnyből: HC Kiskőrös, KMH B, Vasas B.

 

Kölyökbajnokság (36):
A csoport (19): Debreceni HK, Dunaújvárosi Acélbikák, DVTK Jegesmedvék, Egerszegi Titánok, Felcsík SK, Ferencvárosi TC, Gepárd A, Gepárd B, Győri Nemak-Dana ETO HC, Ifj. Ocskay Gábor JA, ISK Csíkszereda, ISK Lendület Gyergyószentmiklós, KMH Knights, MAC Budapest A, Pesterzsébeti HC , Tisza Volán, UTE, UTE 2, Vasas A.
B csoport (14): Debreceni HK, DVTK Jegesmedvék, Ferencvárosi TC B, HC Kiskőrös-Spartak, HK Partizan, Ifj. Ocskay Gábor JA, JSE Jászberény, Kaposvári SI, KMH Warriors, KSI, MAC Budapest B, Sportország, Vasas B, Veszprémi Jéglovagok.
C csoport (3): ESMTK-Justitia SC, Hatvan, Szigeti Bikák.
Újonc: ESMTK-Justitia SC, Hatvan, Szigeti Bikák, Ferencvárosi TC B, Gepárd B, HC Kiskőrös-Spartak, HK Partizan, Vasas B.
Nem indul az előző évi mezőnyből: Kazincbarcikai Ördögök, MTK, Pécsi Skacok, White Sharks.

 

Előkészítő-bajnokság (43):
A csoport (13): Debreceni HK, Dunaújvárosi Acélbikák A, DVTK Jegesmedvék, Felcsík SK, Győri Nemak-Dana ETO HC, Ifj. Ocskay Gábor JA, ISK Csíkszereda, ISK Lendület Gyergyószentmiklós, KMH Vikings, MAC Budapest A, Sportország, UTE, Vasas A.
B csoport (20): Ajkai Óriások, Debreceni HK B, DVTK Jegesmedvék B, Egerszegi Titánok, Ferencvárosi TC, Gepárd A, Győri Nemak-Dana ETO HC, HC Kiskőrös-Spartak, HK Partizan, Ifj. Ocskay Gábor JA B, JSE Jászberény, Kaposvári SI, KMH Pirates, KSI, MAC Budapest B, Pesterzsébeti HC, Tisza Volán, UTE, Vasas B, Veszprémi Jéglovagok.
C csoport (10): Dunaújvárosi Acélbikák B, ESMTK-Justitia SC, Hatvan, Gepárd B, Jégoroszlánok, MAC Budapest C, Sportország, Szekszárdi Jégmadarak, Táti Tigrisek, White Sharks.
Újonc: Ajkai Óriások, HC Kiskőrös-Spartak, HK Partizan.
Nem indul az előző évi mezőnyből: Brassó, KMH C, MTK, Vasas C.

 

Az egyesületek által nevezett csapatok korosztályonként:

 

Ajkai Óriások (összesen 1 csapattal nevezett): U12
ASC Corona 2010 Brassó (1): MOL
Debreceni Hoki Klub (7): U12 (2), U14 (2), U16, U18, U20
Dunaújvárosi Acélbikák (5): U12 (2), U14, U16, MOL
DVTK Jegesmedvék (8): U12 (2), U14 (2), U16, U18, U20, MOL
Egerszegi Titánok (4): U12, U14, U16, U18
ESMTK-Justitia SC (2): U12, U14
Vienna Capitals (1). MOL
FC Hatvan (2): U12, U14
Felcsík SK (3): U12, U14, U16
Ferencvárosi TC (7): U12, U14 (2), U16 (2), U18, MOL
Gepárd JE (6): U12 (2), U14 (2), U16, U18
Győri Nemak-Dana ETO HC (6): U12 (2), U14, U16, U18, U20
HC Kiskőrös-Spartak (2). U12, U14
HK Partizan (3). U12, U14, U16
Ifj. Ocskay Gábor JA / Fehérvár AV19 (9): U12 (2), U14 (2), U16 (2), U18, U20, MOL
ISK Csíkszereda / SC Csíkszereda (5): U12, U14, U16, U18, MOL
ISK Lendület Gyergyószentmiklós (2): U12, U14
Jégoroszlánok (1): U12
JSE Jászberény (2): U12, U14
Kaposvári SI (3): U12, U14, U16
Kazincbarcikai Ördögök SE (1): U16
KMH (7): U12 (2), U14 (2), U16, U18, U20
KSI SE (2): U12, U14
MAC Budapest (10): U12(3), U14 (2), U16 (2), U18, U20, MOL
Pesterzsébeti HC (5): U12, U14, U16, U18, U20
Sportország SC (3): U12 (2), U14
Szekszárdi Jégmadarak (1): U12
Szigeti Bikák (1): U14
Táti Tigrisek (1). U12
Tisza Volán SC (4): U12, U14, U16, U18
UTE (9): U12 (2), U14 (2), U16 (2), U18, U20, MOL
Vasas SC (7): U12 (2), U14 (2), U16, U18, U20
Veszprémi Jéglovagok (2): U12, U14
White Sharks HC (1): U12

 

(forrás: jegkorongblog.hu)

Vissza Vissza