Ales Sila is lila-fehérben folytatja a pályafutását!

Kapusunk már a harmadik szezonját fogja csapatunkban kezdeni

2017.06.23.

Két héttel ezelőtt jelentettük be, hogy kapusunk, Ágoston Olivér is hosszabbított klubunkkal, most másik hálóőrünkkel, Ales Sila-val is sikerült megegyezni, így vele is találkozhatunk majd 2017/2018-as bajnokságban!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szlovén válogatott kapusunk az Olimpija Ljubljanától érkezett kölcsönbe a 2014/2015-ös bajnokság közepén, azóta viszont kirobbanthatatlan lett csapatunkból, így már a harmadik „egész” szezonját fogja kezdeni klubunkban.

 

Az első „teljes” bajnokságában 31 mérkőzésen 92% fölött volt a védési mutatója, ez tavaly 46 találkozóra, és 91.3%-ra módosult. Tőke Zoltán mögött a legtöbb alapszakasz mérkőzésen állt a kapuban (34), a rájátszásban csak a DVTK (16) és a MAC (15) portása védett több alkalommal kapusunknál (12).

 

Ales így vélekedik az előttünk álló bajnokságról: „Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült meghosszabbítanom a szerződésemet Újpesten. Szerintem már a vérem is lila színű (nevet – szerk.). Úgy gondolom, hogy a tavalyi egy nagyon jó szezon volt. Elkezdtünk csapatként funkcionálni a mérkőzéseken. Sajnos a végjátékban a sok sérülés miatt volt egy kis peches szériánk. Azt már nem fogjuk megtudni, hogy mire lettünk volna képesek akkor, ha a komplett csapattal tudunk kiállni a találkozókon. Azt kell, hogy mondjam, nagyon izgatott vagyok a következő szezont illetően, már alig várom, hogy elkezdődjön. Biztos vagyok benne, hogy a menedzsment mindent megtesz azért, hogy még jobb csapatot építsen, mint a tavalyi. Az biztos, hogy sokkal tapasztaltabbak leszünk a következő bajnokságban. Itt az ideje, hogy az UTE "megmutassa", és letegyen valami nagy dolgot az asztalra!

 

HAJRÁ LILÁK!

Vissza Vissza