Visegrád Kupa és az első erdélyi túra jön a héten!

Sorrendben a HK Poprad, a Brassó és a Csíkszereda ellen lépünk pályára

2017.10.03.

A múlt heti egy, MAC elleni Magyar Kupamérkőzés után ezen a héten három találkozó vár jégkorong csapatunkra.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szerdán, 18 órai kezdettel, hazai környezetben jön a Visegrád Kupa negyeddöntőjének első mérkőzése a HK Poprad együttese ellen. Ellenfelünkkel a csoportkörben is találkoztunk, idegenben. Akkor az első harmadot követően még 2:1-re vezettünk, majd fordítottak, és 4:2-re győztek, így itt a lehetőség a visszavágásra.

 

A találkozót követően csapatunk azonnal buszra száll, és indul Erdélybe, ahol pénteken, kinti idő szerint 18:30 (17:30 óra itthon) órától Brassóban, szombaton, kinti idő szerint 18 (17 óra itthon) órai kezdettel pedig Csíkszeredában lépnek jégre Kiss Dánielék. Első ellenfelünk jelen pillanatban a hetedik helyen áll a tabellán, öt mérkőzésből egyet nyertek, négy pontot gyűjtve, a Csíkszereda egy pozícióval mögöttük helyezkedik el, szintén egy győzelemmel és három ponttal.


Az UTE jégkorongcsapatát a Szerencsjáték Zrt. támogatja!

 

 

 

 

Vissza Vissza