Tavasszal elhelyezzük az új UTE jégpálya alapkövét!

Interjú Dr. Zsigmond Barna Pállal az UTE jégkorong szakosztályának elnökével

2018.02.19.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Szakosztályi elnökként hogy látja az Újpest idei jégkorong teljesítményét? Mi az, ami jó, min kell változtatni?

A szezonban éppen félúton járunk, továbbjutottunk a felsőházba. A felnőtt csapat eddig hozta azt a teljesítményt, amit célként kitűztünk, vagyis éremesélyesek vagyunk, de nagyon nehéz mérkőzések várnak ránk. Magyar Kupa döntőt játszottunk. Nagyszerű teljesítmény az ezüstérem. Egy jó csapattal folytatjuk a 2017-18-as szezont, még akkor is, ha három játékost is elvesztettünk, amire nem számítottunk. Az utánpótlás felsőbb korosztályaiban az idén kevés játékosunk és még kevesebb tapasztalt játékosunk van. Mindig két év játszik együtt és nálunk most az alsóbb korosztályokhoz tartoznak többen. Idén nem volt olyan elvárás, ami kötelezően érmet jelentett volna. De mindenki kapott játéklehetőséget és a gyerekek tisztességesen helyt álltak. Jövőre az eredmények sokkal jobbak lehetnek, hiszen akik idén a korosztály alsóbb évfolyamát képezték, jövőre már a felsőt képzik. Az idei szezon végére, illetve jövőre érik be az a hat-hét éves szakmai munka, amelynek célja az, hogy az UTE-nak minden korosztályban legyen külön csapata.

 

Ancsin János és Dömötör Róbert vezetésével a szakosztály nehéz időszakon van túl és ők elindították a szakosztályt egy felfelé ívelő pályán. Hosszú idő óta idén ismét van junior korcsoportunk, akik jövőre igazán edzettek és összeszokottak lesznek. A következő szezon egy olyan idény lehet, amikor ismét minden korosztály éremesélyes lesz. Tekintettel arra, hogy az idei és a jövő év eleje a nagy beruházások éve lesz, mindenkinek alkalmazkodni kell az építkezésekhez, nekünk is, ez biztos kellemetlenségeket is okoz, de ha elkészülnek a létesítmények, 2019 őszétől új szakasz kezdődhet az egész UTE, így a szakosztály életében is.

 

- Hogyan fejlődött a jégkorong az elmúlt években?

A kormány által 2010-ben bevezetett TAO-támogatások rendszere új lendületet hozott a jégkorongban. Számos új klub és létesítmény jött létre. A régi egyesületek megerősödtek. Aki 2010 előtt is részese a jégkorong klubok vezetésének az még emlékezhet arra, milyen nehéz volt a helyzet, egyik napról a másikra éltünk. 2010-től, a kormány által bevezetett TAO-támogatásnak köszönhetően új korszak kezdődött. Szintén meghatározó volt az UTE gazdálkodása szempontjából a kiemelt kluboknak, így az UTE-nak juttatott kormányzati támogatás. Ezek az intézkedések, kiegészítve az önkormányzat támogatásával tették azt lehetővé, hogy ma már a jövőt is lehet tervezni. Sikerült rendezni az edzők bérét, nem kell már az utazásokért fizetni, nem kell a bírókat, a zsűrit fizetni és a felszereléshez is kedvező feltételekkel lehet hozzájutni. Őze István vezetésével kialakult egy stabil gazdálkodás.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Az egyik legnagyobb múltú, legpatinásabb, az idén 133 éves magyar sportegyesület az UTE, amit a kormány 2017 év végén 6 milliárd Ft-tal támogatott. Milyen fejlesztések valósulnak majd meg ebből az összegből?

Nagy győzelemnek tekintem, hogy sikerült hosszú előkészítő munka után elérni, hogy a kormány jelentős összeggel támogassa klubunkat. Ez a támogatás a legnagyobb kormányzati támogatás Újpestre. A megvalósuló fejlesztésnek a zászlóshajója a jégkorong, egy új jégpálya épül a Tábor utcai sportközpontban. Erre a beruházásra már megvannak az építkezési engedélyek és a kormányzati támogatás mellett a TAO-pénz is. Kinőttük a Megyeri úti jégcsarnokot. Hála Istennek mondhatom, mivel annyira sok a gyerek, hogy nem lehet már megfelelő mennyiségű edzésidőt biztosítani. Elengedhetetlen, hogy legyen egy második jégpályánk, mert egyszerűen nem tudunk fejlődni, a csapatoknak nincsen elég jégidejük. Az új pálya a XXI. századnak megfelelő edzőpálya lesz, komoly infrastruktúrával, öltözőkkel, modern helyiségekkel. Ami azonban újdonság, hogy a jégkorong mellett lesz egy curling pálya is, hiszen Magyarországon ezt a sportágat is egyre többen űzik. Reményeink szerint még idén tavasszal elhelyezzük az alapkövet és 2019 őszétől birtokba vehetjük az új létesítményt, ami egy nagyon stabil és kiszámítható munkát tesz lehetővé számunkra.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A tervek szerint a Megyeri úton marad a felnőtt csapat és a felsős, U16-nál nagyobb korosztályok, a többi korosztály az új pályára költözik. A Megyeri úti jégpálya is korszerűsödik és kialakításra kerül a stadion épületében egy új edzőterem a hokisok részére, a jelenlegi edzőterem helyén egy nagyobb büfét és VIP helyiséget alakítunk ki.

 

Nagyon fontos megemlíteni, hogy a támogatások mellett a Megyeri úti jégcsarnok jogi sorsa is hosszú évek után végre rendeződött, ami azt jelenti, hogy az UTE vagyonkezelésbe megkapta a jégcsarnokot és az új épülő csarnok jogi sorsa is rendezett. Összegezve elmondható, hogy a jégpályák az UTE használatába kerültek és itt is maradnak. Innentől kezdve a létesítmény jogi helyzete valóban kiszámítható, csak a sportra kell koncentrálnunk.

 

Fontos kiemelni, hogy a kormányzati támogatás annak is köszönhető, hogy az elmúlt években kiváló kapcsolat alakult ki Újpest önkormányzata és az UTE vezetése között. A miniszterelnök és a kormány az újpesti emberek összefogását is értékelte és a támogatást nem kaptuk volna meg összehangolt lobbitevékenység nélkül.

 

- Az önkormányzat vezetése számára is fontos a sport támogatása?

Az önkormányzat és az UTE között minden szinten folyamatos az egyeztetés és nagyon jó a kapcsolat. Legyen szó beruházásokról, eseményekről, utánpótlásról, támogatásokról, sajtóban való megjelenésről.  Az önkormányzat nemcsak a jégkorongnak, de más szakosztályoknak is rendszeresen jelentős támogatást biztosít. Az egyesületen belül a legnépszerűbb és a legtöbb embert megmozgató csapatsport a jégkorong. Öröm azt látni, hogy sokszor teltház előtt játszanak hokistáink. Ami azt jelenti, hogy az újpestiek szeretik a jégkorongot, ezért is van értelme ezzel a sportággal foglalkozni. Az önkormányzat nemrég jelentős összeget biztosított két új rolba beszerzésére, melyek a sikeres közbeszerzés után várhatóan májusban érkeznek meg a Megyeri útra. A helyi sportélettel kapcsolatban pedig nem szabad elfelejteni, hogy Újpest már évek óta rendszeresen elnyeri a „Legsportosabb Város” címet.

 

- Ismét tele a jégcsarnok és remek a hangulat, minek köszönhető?

Elsősorban annak, hogy a csapat jó, szépen játszunk és nagy győzelmeket is arattunk. Fontos körülmény, hogy hárommillió forintos beruházással megújult a hangosítás. Óriási dolog, hogy edzőink közül legtöbben az UTE-ban hokiztak és a mai napig elkötelezett UTE szurkolók, a gyerekeket is a hoki és az UTE iránti szeretetre, tiszteletre tanítják. A mostani játékosok között is többen vannak olyanok, akik, ha még több évig nálunk maradnak, az új nemzedék számára igazi újpesti példaképek lehetnek. Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy a jégkorong remek szórakozás legyen. Ha az emberek kijönnek a Megyeri útra, élményt kapjanak, ne csak hoki élményt, hanem egy igazi közösségi élményt is.

Vissza Vissza