Sajtóközlemény!

Reagálás a jegkorongblog cikkére

2018.03.25.

Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy a 2018. március 22-én, csütörtökön, a www.jegkorongblog.hu oldalon megjelent „A DVTK és a MAC közeledik az Extraligához„ című cikkben (http://www.jegkorongblog.hu/2018/03/22/a-dvtk-es-a-mac-kozeledik-az-extraligahoz/) a klubunkat érintő egyik információ tévesen jelent meg.

 

A cikkben ez olvasható: „A későbbiekben az is kiderült, hogy az idén sorozatban harmadszor Erste Liga-döntős páros nyomában az UTE is kipróbálná magát északi szomszédunk bajnokságában. Mindezekről azért nem számoltunk be eddig, mert régi alapelvünk továbbra is érvényes: az eseményekről, fejleményekről lehetőleg akkor adunk hírt, amikor már megtörténtek.

 

Ha így nézzük, mégis előreszaladunk most valamelyest, hiszen még semmi sem dőlt el az ügyben. Biztosnak annyi látszik, hogy a Tipsport Extraliga három klubot semmiképpen sem fogadna be, így az UTE-t már elutasította.

 

A valóság viszont az, hogy a három csapat közül egyik sem kapott még semmilyen visszajelzést a szlovák extraliga vezetőségétől, így az sem fedi a valóságot, hogy klubunk kérelmét elutasították volna.

 

A jövőre nézve több utat is kijelölt szakosztályunk vezetése, így az egyik lehetőség, hogy klubunk is indulna a szlovák extraliga küzdelmeiben, akárcsak a MAC vagy a DVTK.

 

Amint bármilyen új információval tudunk szolgálni szurkolóinknak a csapatunk jövőjét illetően, arról a hivatalos oldalunkon (www.utehoki.hu-n) fogunk azonnal beszámolni!

 

Ancsin János
UTE, Szakmai Igazgató

Vissza Vissza