Huszonöt éves hátvédet igazolt jégkorong csapatunk!

Phil Kiss Kanadában és Amerikában is bizonyíthatott

2018.05.25.

Bár az átigazolási időszakban elveszítettünk két Kiss nevű hátvédet, a következő bajnokságban sem hiányozhat ez a névből együttesünkben, hiszen vezetőségünk örömmel jelenti be szurkolóinknak, hogy leigazolta a kanadai-magyar kettős állampolgárságú Phil Kiss-t.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Legújabb játékosunk – akárcsak a névelődök – védő pozícióban lép majd pályára. A 2009/10-es évben a Burlington Eagles Midget AAA (a kanadai South Central Triple-A Hockey League) csapatában kezdte a „profi” karrierjét, majd még ebben az évben egy szinttel feljebb lépve a Közép Kanadai Ligában, a Burlington Cougars mezében is megkapta a lehetőséget a bizonyításra. Az itt eltöltött két és fél év alatt 61 találkozón lépett pályára, és 19 pontot ért el. A követező években megmaradt ebben a ligában, de három különböző csapatban játszott, ahol összesen 155 mérkőzésen 68 pontot szerzett.

 

A 2014/15-ös bajnokságot már az amerikai NCAA III (National Collegiate Athletic Association) bajnokságban kezdte a Curry College csapatában. Az itt eltöltött négy év alatt 92 mérkőzésen játszott és 30 pontot termelt. Innen igazolt a Megyeri útra.

 

Phil így várja a magyar bajnoki rajtot:

 

Nagyon izgatott vagyok, hogy csatakozhatok az UTE családhoz, és alig várom, hogy elkezdjük a közös munkát. Az NCAA-tól a profi szintig hosszú utat kell bejárnia egy hokisnak, és bízom benne, hogy nagy lökést fog adni a csapat a karrieremnek, és sokat fogok tanulni az olyan társaktól, mint Benk Andris, vagy Nagy Nilan, de említhetném a többieket is.

 

Az utolsó szezonom jól, bár kicsit rövidre sikerült. Megtiszteltek a társak azzal, hogy én lehettem a csapatkapitány, de persze az ő munkájuk is kellett a csapategység kialakításához. Sokat tanultam arról, hogy hogyan kell bánni a többiekkel, hiszen kapitányként az volt az egyik feladatom, hogy egyben tartsam a társaságot.

 

Az előttünk álló bajnokságban nem is lehet más a célunk, mint megnyerni azt. Remélem, hogy mindent meg tudok majd tenni a pályán és azon kívül azért, hogy elérjük ezt. Már nagyon várom, hogy találkozhassak a többiekkel, és nekivágjunk a bajnokságnak.

 

SIKERES ÉS SÉRÜLÉSENTES SZEZONT KÍVÁNUNK!

Vissza Vissza