Kovács Attila is lila-fehérben folytatja pályafutását!

2018.06.03.

Egy kisebb „szünet” után újabb örömteli hírről tudunk beszámolni szurkolóinknak, hiszen újabb játékosunkkal folytatott sikeres tárgyalásokat vezetőségünk, így az is végleges, hogy hátvédünk, Kovács Attila is nálunk fog pályára lépni a következő bajnokságban!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Attila két évvel ezelőtt, a 2016/2017-es bajnokság előtt érkezett hozzánk. Az elmúlt két szezonban 69 mérkőzésen láthattunk a jégen, amiken öt pontot ért el. Sajnos neki sem sikerült sérülés nélkül „megúsznia” a mögöttünk levő idényt, de azóta már túl van a rehabilitáción, és gőzerővel készül az előttünk álló kihívásokra.

 

Nagyon örülök, hogy hosszabbíthattam a Megyeri Úton, mert az első két évemben nagyon jól éreztem magam Újpesten. Sajnos az előző két szezonomat egy hosszantartó sérülés, majd a műtéti lábadozás megnehezítette, ám a következő szezonra már 100%-osan fogok érkezni! Bízom benne, hogy a felfrissített keret új lendületet ad a csapatnak és meg tudjuk hálálni a szurkolóink töretlen bizalmát, ami mindenhova elkísért. Hajrá Lilák!

 

SIKERES ÉS SÉRÜLÉSMENTES BAJNOKSÁGOT KÍVÁNUNK!

Vissza Vissza