Újabb hátvédünkkel sikerült megállapodnunk!

Peter Huba a negyedik szezonját kezdi csapatunkban

2018.06.05.

Nagyon úgy fest, hogy Újpesten minden a négyes szám körül forog, hiszen újabb játékosunk, Peter Huba is meghosszabbította lejáró szerződését klubunkkal, így ő is a negyedik szezonját kezdi majd jövőre lila-fehérben.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

„Hubi”-t nem nagyon kell bemutatni szurkolóinknak, hiszen az elmúlt három év alatt nem kevesebb, mint 140 bajnoki mérkőzésen lépett jégre, és ezeken 76 pontot ért el, ami egy hátvédtől kiemelkedően szép teljesítmény. Védelmünk egyik oszlopos tagja nem csak a gólok megakadályozásában jeleskedik, hanem az ellenfél kékvonaláról elengedett lövései is életveszélyesek, amit már annyiszor be is bizonyított az kapusok legnagyobb bánatára.

 

Védőnk így várja az előttünk álló bajnokságot: „Úgy gondolom, hogy manapság nagyon különleges, ha egy játékos négy évig egy klubnál tud maradni. Boldog vagyok, hogy egy nagy család részese lehetek a Megyeri úton, és érzem, hogy sok cél van még előttünk, amit csapatként el tudunk érni. Bízom benne, hogy sikeres szezonunk lesz, és hogy idén oda tudunk majd érni a bajnoki cím közelébe, ezzel is örömet szerezve a szurkolóinknak!

 

SOK SIKERT ÉS SÉRÜLÉSMENTES SZEZONT KÍVÁNUNK!

Vissza Vissza