Huszonhárom éves csatárunk is meghosszabbította szerződését klubunkkal!

Schmál Kristóf második szezonját kezdi lila-fehérben

2018.07.09.

Mivel is indíthatnánk az új hetet, mint hogy nagyon boldog születésnapot kívánunk tavaly igazolt csatárunknak, Schmál Kristófnak, aki július 9-én lett huszonhárom éves, és ennek apropóján jó hírünk is van, hiszen játékosunkkal is találkozhatunk majd a következő bajnokságban, hiszen ő is meghosszabbította lejáró szerződését.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kristóf tavaly a MAC csapatától érkezett a Megyeri útra. Budapesti riválisunknál 96 Erste (MOL) Liga mérkőzésen lépett jégre, nálunk ezt még megtoldotta 38-cal, így lassan már megközelíti a 150 felnőtt bajnokit. Utánpótlás játékosként 137 összecsapáson 89 pontot ért el.

 

Játékosunk jelen pillanatban a jól megérdemelt pihenését tölti, de természetesen szakmai stábunk neki is eljutatta az egyéni felkészülési programját, amelyeket majd július végén már a közös edzésekkel fogja folytatni.

 

SOK SIKERT ÉS SÉRÜLÉSMENTES FELKÉSZÜLÉST KÍVÁNUNK!

Vissza Vissza