Dátum: 2024 március 28. (csütörtök) | Gedeon, Johanna

A MESTER SZERINT JÓ AZ IRÁNY

A MESTER SZERINT JÓ AZ IRÁNY

Felnőtt2024-01-11

Vezetőedzőnk, Markus Juurikkala az erdélyi túra előtt beszélt a csapat jelenlegi helyzetéről, és a hullámvölgyről is, amiből az eredmények alapján úgy látszik, sikerült kilábalnia az Újpestnek. Csapatunk szerdán érkezett meg Székelyföldre, csütörtökön a Brassó, pénteken a Csíkszereda, vasárnap pedig a Gyergyói HK ellen játszik.

ÚJRA A HÉT JÁTÉKOSA LETT: RAJNA MIKLÓS

ÚJRA A HÉT JÁTÉKOSA LETT: RAJNA MIKLÓS

Felnőtt2024-01-09

Kiváló kapusunk lett az előző játékhét legjobbja az Erste Ligában, az elismerés alapja az a két mérkőzés, amelyeken nem kapott gólt. Rajna Miklós az elismerés kapcsán elmondta, hogy a csapat jó formában van, és a csütörtökön kezdődő erdélyi túrán minden meccset meg akar nyerni az UTE.

BEHÚZTUK A KERÜLETI RANGADÓT IS

BEHÚZTUK A KERÜLETI RANGADÓT IS

Felnőtt2024-01-07

Jó játékkal és a második harmadban egymás után szerzett három góllal szerezte meg a három pontot a csapatunk a BJAHC ellen. Ezzel kerületi riválisunkat két ponttal közelítettük meg, és erőtől duzzadva indulhatunk székelyföldi túrára.

JÓ FORMÁBAN VÁRJUK A BJAHC-T

JÓ FORMÁBAN VÁRJUK A BJAHC-T

Felnőtt2024-01-07

Vérbeli kerületi rangadó lesz vasárnap délután 5 órától a Megyeri úti jégcsarnokba. A Budapest Jégkorong Akadémia HC-t jelenleg második a tabellán, a mieink pedig a héten aratott két győzelmükkel újra felléphettek a harmadik helyre.

RAJNA ÚJRA HIBÁTLAN LETT

RAJNA ÚJRA HIBÁTLAN LETT

Felnőtt2024-01-05

Kiváló válogatott kapusunk, Rajna Miklós sorozatban a második meccset védte végig hiba nélkül az Erste Ligában. A FEHA19 csapatával játszottunk Székesfehérváron, ahonnan elhoztuk mind a három pontot.

FEHÉRVÁRRA UTAZUNK

FEHÉRVÁRRA UTAZUNK

Felnőtt2024-01-05

A FEHA19 csapata a lilák soron következő ellenfele a sebessen robogó Erste Liga alapszakaszban. A székesfehérváriak ugyan az elmúlt öt meccsükön egyetlen pontot sem szereztek, de már többször bizonyították ellenünk, hogy nem vehetjük őket félvállról.

CSAK ÚGY, MINT 20 ÉVE

CSAK ÚGY, MINT 20 ÉVE

Felnőtt2024-01-03

Mint 2004 januárjában a csarnokavatón, ezúttal is öt góllal vertük meg a DVTK csapatát a Megyeri úton. Az akkori 8:3 után most 5:0-ra győzött az Újpest, vagyis a kapuban Rajna Miklós első shutoutját érte el az Erste Liga aktuális szezonjában.

ÚTNAK INDUL A KORONG - 2024-BEN IS!

ÚTNAK INDUL A KORONG - 2024-BEN IS!

Felnőtt2024-01-03

A 20 éve megnyitott Megyeri úti jégcsarnokban ugyanúgy a DVTK lesz a lilák ellenfele, mint 2004. január 4-én. Ha ezúttal is nyernénk 8:3-ra, mint a két évtizeddel ezelőtti nyitómeccsen, akkor azzal valószínűleg mindenki kiegyezne Újpesten.

JÓ JÁTÉK UTÁN ÚJABB VERESÉG

JÓ JÁTÉK UTÁN ÚJABB VERESÉG

Felnőtt2023-12-30

Öt az ötben jobbak voltunk a Brassónál, de sok kiállítást szedtek össze ezen a meccsen a mieink, és az Újpest emberhátrányos védekezése ezúttal nem volt eredményes. A kék-sárgák a második harmadban három gólt szereztek előnyben, így hiába nyertük meg az utolsó harmadot, az egyenlítés sajnos nem jött össze, kikaptunk 4:3-ra.

MENEKÜLÉS ELŐRE

MENEKÜLÉS ELŐRE

Felnőtt2023-12-29

Egyre sűrűbb a középmezőny az Erste Liga tabelláján, egy-egy győzelem vagy vereség három-négy helyezést is jelenthet előre vagy hátra. Az év utolsó meccsén éppen egy Brassó elleni győzelem segíthetné hozzá csapatunkat ahhoz, hogy minél inkább megvethesse a lábát a felsőházban.

SZÍNVONALAS MECCSEN KAPTUNK KI

SZÍNVONALAS MECCSEN KAPTUNK KI

Felnőtt2023-12-27

A nagy gólok és szép megoldások mérkőzésén az Újpest felállt kétgólós hátrányból, kétszer is egyenlített, de az utolsó GYHK találatra már nem tudtunk reagálni. A piros-fehérek egy üres kapuba lőtt góllal végül 5:3-ra nyertek a Megyeri úton.

MEGHITT KÉSZÜLŐDÉS A GYERGYÓ ELLEN

MEGHITT KÉSZÜLŐDÉS A GYERGYÓ ELLEN

Felnőtt2023-12-27

A FEHA19 elleni múlt pénteki győzelem óta némi karácsonyi pihenő is jutott a csapatnak, amit játékosaink családi körben töltöttek, de kedden már edzést vezetett a fiúknak Markus Juurikkala. Az Újpest ugyan nem készül revansra, de a Gyergyó elleni újabb fellépés így is pikáns lehet, mert a vendégcsapat rendkívül sportszerűtlenül játszott a Megyeri úton novemberben egymás ellen vívott meccsen, amelyen több játékosunknak súlyos sérülést okoztak, és azóta a két együttes még nem találkozott.

BOMBAGÓLLAL HÁROM PONT

BOMBAGÓLLAL HÁROM PONT

Felnőtt2023-12-22

Nehéz, nagyon küzdelmes mérkőzésen múltuk felül a FEHA19 csapatát a karácsony előtti utolsó Erste Liga mérkőzésünkön. Kanadai támadónk, Kyle Just az 58. percben szerzett bombagóllal döntötte el a sokáig döntetlenszagú mérkőzést.

VISSZAKAPASZKODHATNÁNK A DOBOGÓRA

VISSZAKAPASZKODHATNÁNK A DOBOGÓRA

Felnőtt2023-12-22

A szerda óta sereghajtó FEHA 19-et fogadjuk pénteken este az Erste Ligában. A mieinknek általában rosszul megy a gyengébb együttesek ellen, ráadásul a fehérvári farmcsapat egyszer már hosszabbítás után megverte a lilákat ebben a kiírásban, viszont ha ezúttal sikerül őket legyőzni, akkor az Újpest az ötödik helyről akár visszakerülhet a dobogóra is.

A KÖZÉPSŐ HARMAD DÖNTÖTT

A KÖZÉPSŐ HARMAD DÖNTÖTT

Felnőtt2023-12-20

Egészen a mérkőzés feléig egyenlő erők küzdelmét hozta a szerda esti DAB-UTE összecsapás az Erste Ligában, aztán a hazaiak hét perc alatt ütöttek négy gólt, ezzel eldöntve a találkozót. A végén a becsületgól sem jött össze a liláknak, az Acélbikák 6:0-ra nyertek.

VISSZA KELL VÁGNUNK!

VISSZA KELL VÁGNUNK!

Felnőtt2023-12-20

A ligautolsó Dunaújváros fogadja szerdán este az UTE csapatát az Erste Ligában. A DAB-ot idén eddig egyszer simán vertük hazai jégen, viszont december elején meglepetésre 6:3-ra győzni tudtak az Acélbikák a Megyeri úton, ezért pedig jó lenne revansot vennie csapatunknak.

MINIMIÁLIS ELŐNYBE KERÜLT AZ FTC

MINIMIÁLIS ELŐNYBE KERÜLT AZ FTC

Felnőtt2023-12-19

A Tüskecsarnokban vívott össszecsapáson a Ferencváros már két gólos előnynél is járt, ahonnan a mieink egyenlíteni tudtak, végül egy 59. percben lőtt góllal nyertek 5:4-re a zöldek a Magyar Kupa negyeddöntőjének odavágóján.

TRAVIS A HÉT JÁTÉKOSAKÉNT VÁRJA A DERBIT

TRAVIS A HÉT JÁTÉKOSAKÉNT VÁRJA A DERBIT

Felnőtt2023-12-19

Kanadai-német légiósunk a DEAC elleni mesterhármasának köszönheti, hogy a legutóbbi játékhéten ő kapta a legjobbnak járó elismerést az Erste Ligában. Travis Ewanyk most a zöldek ellen kupaderbire készül, ami kedden 18.30-kor kezdődik a Tüskecsarnokban.

TAPASZTALT FINN JÁTÉKOST IGAZOLTUNK

TAPASZTALT FINN JÁTÉKOST IGAZOLTUNK

Felnőtt2023-12-18

Janne Laakkonen most a finn másodosztályból érkezett, de korábban sok évet lehúzott hazája elitbajnokságában is. Emellett a rutinos támadó hokizott már Nyugat-Európa és Közép-Ázisa között számos helyen, ráadásul mindenhol kifejezetten ponterősnek bizonyult.

TRAVIS EWANYK TRIPLÁJÁVAL VERTÜK A DEAC-OT

TRAVIS EWANYK TRIPLÁJÁVAL VERTÜK A DEAC-OT

Felnőtt2023-12-10

Óriási tartást mutatva győzte le tartalékos csapatunk a korábban mumusnak számító Debrecent. A mezőny legjobbja néhány hete igazolt kanadai légiósunk volt, Travis Ewanyk három góllal vette ki a részét az 5:3-as újpesti sikerből.

hirdetés

Következő mérkőzés

 

ERSTE LIGA RÁJÁTSZÁS
NEGYEDDÖNTŐ

2024.03.08.
GYHK - UTE

2024.03.09.
GYHK - UTE

2024.03.12.
UTE - GYHK

2024.03.13.
UTE - GYHK

2024.03.16.
        GYHK - UTE
- ha szükséges

2024.03.18.
         UTE - GYHK
- ha szükséges

2024.03.20.
       GYHK-UTE
- ha szükséges

 

 

JEGYVÁSÁRLÁS

EVENTIM

 

 

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

2024.01.07. UTE - BJAHC című gallériából ízelítő

Videók