Dátum: 2024 április 18. (csütörtök) | Andrea, Ilma

MINDENKI A FELSŐHÁZBAN

MINDENKI A FELSŐHÁZBAN

Felnőtt2020-11-25

A bajnokság újabb fordulójában csapataink szépíteni tudtak. Az ifik egy büntetőpárharcos vereséggel és egy győzelemmel biztosították magukat a felsőházban, így most már kimondhatjuk, minden utánpótlás csapat a legjobbak között folytathatja. Juniorjaink idegenbeli vereségüket egy remekül játszva, hazai győzelemmel szépítették, míg a serdülők egyik csapata nagy arányú győzelemmel zárt, a másik együttesnek pedig nagyon kevés hiányzott a három pont megszerzéséhez.

IDEGENBELI VERESÉG A MAC ELLEN

IDEGENBELI VERESÉG A MAC ELLEN

Felnőtt2020-11-23

Az újpestiek nagyot küzdöttek, de az újbudaiak a 2+2 pontos Brance Orban vezetésével visszavágtak az októberi vereségért.

VENDÉGSÉGBEN A LISTAVEZETŐNÉL

VENDÉGSÉGBEN A LISTAVEZETŐNÉL

Felnőtt2020-11-22

MI vagyunk az egyetlen csapat, akik rendes játékidőben tudta legyőzni az újbudaiakat.

PORSZEMEK A GÉPEZETBEN

PORSZEMEK A GÉPEZETBEN

Felnőtt2020-11-18

A válogatott szünet után utánpótlás csapatainknál ismét beindult a bajnokság. A középszakasz első mérkőzései döcögősen indultak, hiszen junior, ifi és serdülő együtteseink is vereséget szenvedtek, egyedül a kölyök korcsoportban sikerült a múlt heti fordulót győzelemmel zárni.

VISSZAVÁGTUNK A CSÚNYA VERESÉGÉRT

VISSZAVÁGTUNK A CSÚNYA VERESÉGÉRT

Felnőtt2020-11-18

Az újpestiek a 2+2 pontot szerző Maks Selan vezetésével visszavágtak a fél hónappal korábbi 8-1-es vereségért.

VISSZAVÁGNÁNK AZ 1-8-ÉRT

VISSZAVÁGNÁNK AZ 1-8-ÉRT

Felnőtt2020-11-17

A DEAC két héttel ezelőtt keményen elverte az UTE-t, de ekkora különbség biztosan nincs a két csapat között.

Mindent kitettek a jégre

Mindent kitettek a jégre

Felnőtt2020-11-16

Az egy góllal elvesztett derbi után Virág Csaba, felnőtt csapatunk vezetőedzője, és Benk András csapatkapitány értékelte az FTC elleni mérkőzést. Mindketten egyetértetek abban, hogy a játék képe alapján nem érdemelt vereséget a lila-fehér együttes, és elsősorban az dönthetett a Fradi javára az idegenben 5:4-re végződő mérkőzésen, hogy még nincs meg a sorokban a kellő edzés-, és meccsrutin.

A derbin debütálhat

A derbin debütálhat

Felnőtt2020-11-15

Amerikai születésű támadóval erősít az Erste Ligában szereplő UTE felnőtt férfi jégkorongcsapata. Mario Lamoureux 32 éves, hazájában játszott többek között a Tri-City Storm együttesében, főiskolai éveit pedig az Észak-Dakotai Egyetem töltötte, ahol a hokicsapat kapitánya volt. A játékos, aki utoljára a németországi Drezda színeit képviselte, pénteken érkezett a családjával Magyarországra, vasárnap már az ősi rivális Ferencváros elleni derbin bizonyíthat.

ELŐKELŐ HELYRŐL VÁRJÁK A FOLYTATÁST

ELŐKELŐ HELYRŐL VÁRJÁK A FOLYTATÁST

Felnőtt2020-11-14

Befejezték az első körös szereplésüket a Kölyök csapataink is. A és B csapatunk is egy-egy vereséggel zárta az alapszakaszt, így mindketten a második helyen várják a folytatást, összesítésben 178 lőtt és 21 kapott góllal. A B csapatnak különösen fontos volt ez a helyezés, ami a továbbjutásukat jelentette az eggyel erősebb csoportba.

Minden utánpótlás csapatunk dobogós

Minden utánpótlás csapatunk dobogós

Felnőtt2020-11-11

A múlt heti válogatott programok miatt a legtöbb korosztályban nem rendeztek meccseket, de a legkisebbek így is jégre léptek. Csapataink előkelő helyen állnak az utánpótlás bajnokságokban, pedig a legtöbb alakulat le sem játszotta az összes mérkőzést a csoportjában.

FONTOS GYŐZELMEK A KVALIFIKÁCIÓ UTOLSÓ HETÉBEN

FONTOS GYŐZELMEK A KVALIFIKÁCIÓ UTOLSÓ HETÉBEN

Felnőtt2020-11-06

A felnőttek mellett utánpótlás csapataink is felülkerekedtek a MAC-on az elmúlt héten. Az U14-ben fontos győzelem volt, hiszen ez biztosította helyüket a középszakasz erősebb csoportjában. Ifi csapatunk magabiztos győzelmet aratott a KMH ellen, míg juniorjaink két győztes mérkőzést követően hat pontot zsebelhettek be, megszerezve ezzel a tabella 2. helyét.

Serdülő csapataink a dobogón várják a folytatást

Serdülő csapataink a dobogón várják a folytatást

Felnőtt2020-11-06

U16-os brigádunk számára véget ért bajnokság első szakasza. A 10 mérkőzésből 7 győzelem és 3 vereség a mérleg. A csapat edzőivel Szongoth Kristóffal és Árkovics Bálinttal beszélgettünk az indulástól eltelt időről.

Nem sikerült a bravúr

Nem sikerült a bravúr

Felnőtt2020-11-02

Most válogatott szünet következik!

Újabb keleti túra előttünk

Újabb keleti túra előttünk

Felnőtt2020-11-01

A Debrecen és az Újpest tabellaszomszédok, amelyikük nyer vasárnap, felkapaszkodhat az Erste Liga-dobogóra.

Megfogtuk a listavezetőt

Megfogtuk a listavezetőt

Felnőtt2020-10-31

Parádés győzelmet aratott a lila-fehér alakulat az Erste Liga listavezetője, a MAC HKB ellen. Az első harmadban Vincze Péter, és Rafaj Attila volt eredményes, Márkus Levente pedig 2 másodpercre volt a shutouttól.

Elkapnánk a listavezetőt

Elkapnánk a listavezetőt

Felnőtt2020-10-29

A pénteki Erste Liga-játéknap rangadójára mindkét csapat vereségből érkezik, de egyikről sem mondható, hogy gyenge formában lenne.

ÚJABB GÓLZÁPOROS HÉTVÉGE

ÚJABB GÓLZÁPOROS HÉTVÉGE

Felnőtt2020-10-28

Utánpótlás csapatainknál “kiszakadt a gólzsák” a hétvégén, hiszen öt mérkőzésen 65 gólt ütöttek, míg csak kilencet kaptak. A juniorok a múlt heti vereség után szép győzelmet arattak a Debreceni Hoki Klub ellen. Serdülőben az egyik csapatunk gyengébb egyéni teljesítmények miatt alulmaradt a MAC-cal szemben, míg a másik együttes magabiztos győzelmet aratott a Sportország ellen. U14-es csapataink nagyarányú győzelemmel zárták a hétvégi mérkőzéseiket, és várhatják a sok mindent eldöntő szombati küzdelmet.

Megint az Acélbikák nyertek

Megint az Acélbikák nyertek

Felnőtt2020-10-28

Öt nap alatt másodszor győzték le az Acélbikák az Újpestet, ezúttal hosszabbításban szerezték meg a második pontot.

Máris revansot tudunk venni

Máris revansot tudunk venni

Felnőtt2020-10-27

Öt nappal ezelőtt büntetőkkel nyertek az Acélbikák a Megyeri úton, reméljük ma vendég siker lesz!

A tabella élén az U18-as csapat

A tabella élén az U18-as csapat

Felnőtt2020-10-23

Győzelemmel ért véget szerdán a bajnokság első szakasza U18-as együttesünk számára. A sikeres nyitányról Mihály Jenő vezetőedzővel beszélgettünk.

hirdetés

Következő mérkőzés

 

ERSTE LIGA RÁJÁTSZÁS
NEGYEDDÖNTŐ

2024.03.08.
GYHK - UTE

2024.03.09.
GYHK - UTE

2024.03.12.
UTE - GYHK

2024.03.13.
UTE - GYHK

2024.03.16.
        GYHK - UTE
- ha szükséges

2024.03.18.
         UTE - GYHK
- ha szükséges

2024.03.20.
       GYHK-UTE
- ha szükséges

 

 

JEGYVÁSÁRLÁS

EVENTIM

 

 

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

2019. 09. 06. UTE - MAC című gallériából ízelítő

Videók