Dátum: 2018 december 19. (szerda) | Viola

Történelem

Alapítva: 1885. június 16.
Jégkorong szakosztály alapítva: 1930 (újraalapítva: 1955)
Szín: lila-fehér
Cím: 1044 Budapest, Megyeri út 13.
A honlap e-mail címe:  
A klub elnevezései:
UTE (1885-1950)
Budapesti Dózsa SE (1950-1956)
Újpesti Dózsa SC (1957-1991)
UTE (1991-)
Bajnoki címek (13): 1957/58, 1959/60, 1964/65, 1965/66, 1967/68, 1968/69, 1969/70, 1981/82, 1982/83, 1984/85, 1985/86, 1986/87, 1987/88
Magyar Kupa győzelem (9): 1964/65, 1965/66, 1969/70, 1970/71, 1971/72, 1984/85, 1985/86, 1987/88, 1989/90

 

Az Újpesti TE jégkorong szakosztályának története

 

I. rész – 1885-1955

Az Újpesti Torna Egylet 1885. június 16-án alakult, így jelenleg Magyarország legpatinásabb klubja. Ám kezdetben nem hogy jégkorongról, de csapatsportágakról sem volt szó az ekkor még önálló Újpest községben. Ahogy a klub neve is mutatja, a torna vitte a prímet, majd rövidesen megalakult a vívó szakosztály is. A századfordulón a futballisták és az atléták is színre léptek azonba a hokisok még várattak magukra. Azonban a jégkorong első szótagáról, vagyis a „jégről” az első ismert újpesti tudósítás már 1886. (!) novemberében megjelent. Ekkor így írt az Ujpest és Vidéke: „Az UTE elhatározta, hogy korcsolyázó egyletet szervez. Az Ehrenwald cég átengedte a kikötői vízfelületét korcsolyapálya kialakítására. A jégpálya 1887. január 3-án nyílik.” Később a pályát a Hartmann gyár mögé helyezték át, de a cikkben ígért korcsolyázó egylet alapítása ekkor még elmaradt. A jégpályák azonban nem maradtak el, hol a nagyközség, hol az UTE készített természetes jegű pályát. Ennek a helyszíne mindig változott, 1896-ban például Újpesten az Árpád úton, „a Kolosszeum mögött áldoztak a korcsolyasport hivei Halifaxnak”.

1903-ban az UTE létrehozta első komolyabb sporttelepét a Népszigeten, ahol 1906-tól a klub telente ismét jégpályát létesített. Sőt, a hatalmas pályát acetilén fény világította meg, így sötétedés után is lehetett használni, a korcsolyázóknak pedig melegedő szobák és büfé álltak rendelkezésre. Az idényjegy 4 korona volt, amihez az UTE hivatalos helyiségében, a Széchenyi kávéházban lehetett hozzájutni. 1907-ben egy másik újpesti klub, az URAK hozott létre jégpályát a Mező utcai sporttelepén, amit ívlámpákkal világítottak meg. Ám ekkoriban a jégkorong még ismeretlen volt nem csak Újpesten, hanem egyáltalán Magyarországon, a jégpályát kizárólag korcsolyázásra használták. Az első jeges csapatsportág, ami hazánkba érkezett a bandy avagy magyarosítva jéglabda volt! A Budapesti Korcsolyázó Egylet (BKE) A és B csapata 1908-ban játszotta első bandy mérkőzését, és a leginkább jégen játszott gyeplabdára hasonlító sportág gyorsan népszerű lett. Igaz, a hatalmas pályaméret miatt kizárólag a városligeti jégpályán lehetett játszani, így csak a fővárosiak űzték az új játékot. A BKE-hez rövidesen csatlakozott a BBTE is, és beindult a hazai jéglabda-élet.

1925-ben érkezett hazánkba az új jeges sportág, a „koronghokki” – ahogy akkoriban nevezték, és gyorsan sikert aratott. Természetesen a jégkorong bölcsője is Városligetben volt, és ismét a BKE illetve a BBTE voltak azok, akik útjára indították a sportágat, az addig bandyző játékosok pedig egymás után tértek át az új sporthoz. Nagy lendületet adott, hogy a városligeti tavat 1926-ban műjégpályává alakították, így a kontinensen másodikként Budapesten jött létre az időjárástól függetleníthető jégfelület. Hazánk 1927-ben már csatlakozott is a nemzetközi jégkorong szövetséghez, vagyis az IIHF-hez, és még az ebben az évben rendezett EB-n is elindult. A történelmi első válogatott mérkőzésen 6-0 arányban maradtunk alul Ausztria legjobbjai ellen. 1928-ban már az Olimpián is részt vettek a magyarok, sőt, a műjég révén óriási fejlődő válogatott 1929-ben már hazai pályán rendezett EB-n vehetett részt! Ám bajnokságot ekkor még nem rendeztek, mert a külön klasszist képviselő BKE és BBTE mellett senki sem akart „leégni” a küzdelmek során.

A fejlődő, a világ nyolc legjobbja közé bekerülő válogatott mellett gyorsan fejlődésnek indult a klubélet is. 1930-ra már több hokiklub alakult. Létrejött az FTC, az MHC, a MUE, az AHC, a MAFC és a BEAC jeges szakosztálya is. 1937. januárjában végre a bajnoki küzdelmek is megindultak, három csapat részvételével. Az első bajnoki címet a műjégpálya tulajdonosa, a BKE I. csapata nyerte a BBTE és a BKE II. előtt, a következő szezonban pedig már az Amatőr HC és az FTC is csatlakozott a mezőnyhöz.

Kevesen tudják, de az újpesti jégko­rongélet is már a harmincas években megkezdődött! Igaz, klubunkban a sportág akkor még tiszavirág-életűnek bizonyult, hisz 1930 mindössze két szűk esztendő kezdete lett. A vezetők nem láttak „bizniszt" a hokiban, így pénzt sem adtak rá, inkább egy toll­vonással megszüntették azt.

Az 1935-ös kiadású „Az UTE 50 esztendős története” című könyv így ír az UTE elnökének fia, Aschner Jakab által vezetett „jégsport szakosztály” kezdeti lépéseiről:
„Szakosztályaink közül talán a legrövidebb életű jéghockey szakosztályunk volt, amely alig két esztendős működés után, a mostoha viszonyok és a téli időjárástól való függősége, illetőleg annak bizonytalansága miatt kénytelen volt, egyébként szépen induló pályáját befejezni.
Ez a szakosztály 1930-ban alakult meg és mint minden sportágban Újpesten, olyan eredményeket értünk el, amelyekkel majdnem komoly vetélytársai lehettünk régi és műjégpályával, vagy a műjégpályán tréninglehetőséggel rendelkező, tehát feltétlenül kedvezőbb körülmények között dolgozó csapatoknak. A csapat legjobb játékosa kiváló teniszezőnk, egyben minden sportágban legelső rangú tehetségünk, Aschner Pál volt. Mellette éppen olyan lelkesedéssel dolgoztak a többi fiúk is: Leiner Pál, Leiner László, Roth István, Czuri István, Dési György és Messó Antal. Sajnos, a gazdasági viszonyok lehetetlenné tették (…), hogy műjégpálya alapítására még csak gondolni is merjünk s mivel ahhoz, hogy komoly szerepet tudjunk játszani, ebben a sok gyakorlatot igénylő sportágban, műjégpálya feltétlenül szükséges lenne”

Érdekesség, hogy annak ellenére, hogy bár sporttevékenységet nem végzett, csapatot nem szervezett és indított, jégkorong szakosztályunk mégsem szűnt meg 1932-ben! Sőt, egészen a második világháború végéig létezett - legalábbis papíron: a hokisok szakosztályelnököt és szakosztályvezetőt választottak, - utóbbi pozíciót 1939-ben egykori miniszterelnökünk fia, ifjabb Bethlen István töltötte be -  részt vettek az Újpesti TE közgyűlésein. Várták az újabb "jeges korszak" beköszöntét, hogy az első adandó alkalommal csapatot indíthassanak. A szakosztály életéből "csupán" maga a jégkorong, a sport hiányzott. Majd az 1945-ös újrakezdésnél az adminisztratív lét is végetért, a szakosztály megszűnt. Ezzel zárult le a szinte el sem kezdődő hőskorszak.

Ám az újpesti jégkorong létezni akart! És hamarosan újra létezett is! Az „időszámításunk szerinti", azaz az 1955-ös alapítás már vissza­vonhatatlan: Kecskés József szakosztályvezető irányításával az 1950, vagyis Nagy-Budapest kialakítása és a "sportklubok szocialista alapon történő átszervezése" óta Bp. Dó­zsa néven szereplő újpesti klubnál is útjára indult a korong. Noha a játékosokat innen-onnan verbuválták össze – átlagéletkoruk 32 év volt – szó sincs róla, hogy ez szedett-­vedett brigád lett volna. Sőt! Két idő­sebb játékos, a válogatott Bán József és Molnár Tibor vezérletével kemény munka indult egy ütőképes újpesti ho­kicsapat létrehozása érdekében. A teniszezőként is ismert Katona, továbbá Ádám, Kondorosi, Boróczi, Palotás J., Lőrincz, Bán, Hircsák, Molnár és Rendi kitűnő játékosok voltak. Közülük a kapus HircsákIstván már a 30-as években is válogatott klasszisnak számított.

A Bp. Dózsa történelmi első mérkőzését 1955. december 10-én, az egyetlen hazai hokipályán, a városligeti műjégen játszotta. Az ellenfél „természetesen” az akkor Bp. Kinizsi néven szereplő ferencvárosi gárda volt, az eredmény pedig győzelem! Az újságok így tudósítottak a találkozóról:

Bp. Dózsa – Bp. Kinizsi 3:2
Béke-kupa selejtező
Műjégpálya, 3000 néző.

„Néhány méternyire innen még nyoma sincs a télnek. A késő ősz egész bolondos áprilisi időjárást varázsol a Városliget vén fái közé, de itt benn á Műjégpályán már „nyakig" vagyunk a téli idényben. A műkorcsolyázók, a gyorskorcsolyázók, s nem utolsósorban a jégkorongozók gondoskodnak arról, hogy úgy érezzék magukat a szurkolók, mintha máris a téli idény kellős közepén lennénk.
Szombaton délután a Bp. Vörös Meteor-Bp. Építők Béke Kupa mérkőzéssel kezdődött a műjég műsora: Az Építők Ielkes csapata nagy küzdelemre késztette a Meteort, amely Kenderessy egyetlen góljával szerezte meg a győzelmet. A Bp. Dózsa-Bp. Kinizsi találkozót felfokozott érdeklődéssel várta a mintegy háromezerfőnyi szurkolósereg. A beIügyiek „vadonatúj" korongcsapata teljes mértékben megérdemelte az előlegezett bizalmat: ötletes, gyors támadásokkal veszélyeztették a tavalyi bajnok kapuját, s közben – okosan – igyekeztek lelassítani a játékot a Bp. Kinizsi állóképesebb és gyorsabb játékosaival szemben. Azért a Bp. Dózsában is voltak gyors és állóképes játékosak, hiszen az új belügyi együttes szerencsés keveréke a tapasztalt „öregek"-nek (Hircsák dr, Molnár, Bán, Ádám) és a tüzesvérű, fiatal csikóknak. Mindezekkel hatalmas lelkesedés párosult s már az első harmadban látni lehetett: a Dózsa korongcsapata komoly szerepet játszhat majd a bajnokságban.
A Bp. Dózsa labdarúgó játékosai és vezetői szinte teljes számban kinn voltak és szurkoltak Adáméknak. Amikor a II. harmadban bejött a Dózsa cseresora, Mandik Béla megállapította:
– Szerencse, hogy a futballban megszünt a cserelehetőség. A legnagyobb zűr lenne, ha cserélnünk kellene, hiszen egy csapatra való egészséges játékosunk sincs.
Szamosi Ferenc, a belügyiek edzője boldogan mondta a 3:2-s győzelem után:
– Elégedett vagyok a fiúkkal. Hircsák ragyogóan védett, tapasztalata, nyugodtsága aranyat ér. A többiek is teljes szívvel-lélekkel játszottak.”

A nagyobb siker sem váratott magára sokáig: a Béke-kupában végül a döntőig jutottak az újpestiek. Bár az első bajnoki mérkőzés december 20-án nem úgy sikerült, ahogy arra számítottunk, de a rutinosabb bajnoki címvédő Bp. Kinizsi ellen a 7:3-as vereség nem volt szégyen. Végül rögtön az első évben dobogón végeztünk a bajnokságban!

 

II. rész – 1955-1980 

Az 1955-56-os, bronzérmes nyitószezont egy ezüstös követte, vagyis ahogy napjaink híres-­hírhedt Újpest- és hokirajongója, Ganxsta Zolee művész úr mondotta volt: „jövünk fel, mint a (...) higany”

Az 1956-os forradalom alatt és után fontos változások is történtek: a klub visszavette a régi, szeretett Újpesti TE nevet. Az állami vezetők azonban nem nézték jó szemmel a változásokat, így végül Újpesti Dózsa néven szerepelt tovább a klub minden szakosztálya, köztük a jégkorongozók is.

Ám a  java csak most következett: 1957 októberében Moszkvába hívta meg csapatunkat a helyi Dinamó, és a sportág olimpiai bajnokainál edzőtáborozhattak, játszhattak mérkőzéseket legjobbjaink. A három meccsen a Dinamó, a Szpartak és egy egyetemi csapatok jutottak ellenfélül. Az erőviszonyoknak megfelelően az Újpest nagy arányú vereségeket szenvedett, de ennek ellenére óriási lökést adott a kivételes edzőtábor a mieinknek a hamarosan kezdődő szezonra: a szakág fennállásának mindössze har­madik esztendejében, 1958-ban máris bajnokcsapatot ünnepelhetett a lila-fe­hér szurkolósereg! A nyolc mérkőzés­ből mindössze egyszer csúsztunk el, az az egy árva döntetlen azonban nem ront jelentősen az összképen: veretlenül nyertünk bajnoki aranyat! A jégtörők névsora: Ádám, Bán, Bessenyei, Boróczi, Hircsák, Gazdik, Lőrincz, Molnár T., Palotás J., Rancz, Sáfár, Szamosi, Zima.

Eztán be kellett érnünk a negyedik hellyel. A sors iróniája, hogy a mindent eldöntő utolsó bajnoki mérkőzésen a későbbi Dózsa játékos, Zsitva Viktor még a BVSC színeiben lőtt 3 góljával megfosztotta a lilákat a bajnoki címtől. Az így kialakult négyes holtversenyt rájátszással döntötték el, de de egy utolsó másodpercben kapott gól révén negyedik lett az Újpest. De csak a következő szezo­nig! Az 1960-as jubileumi év ugyanis már végképp az ünneplés jegyében telt. A 75 esztendős egyesület szakosztályai közül bajnok lett a futball-, a vízilabda-, a röplabda-, de még a teniszcsapat is, így a jegeseknek nem is maradhatott más feladat, mint hogy ők is méltóképp tegye­nek pontot a diadal-év végére. A fiúk ke­zében ezúttal sem remegett az ütő, így a Szamosi Ferenc ésBán József edzette alakulat a háromfordulós bajnokságban ismét biztos győzelmet aratott (12 meccsen: 9 győzelem, 2 döntetlen, 1 vere­ség, 76:34-es gólkülönbség, 20 pont). A gólkirályi cím (kanadai pontokat még nem számoltak ekkor) is Újpestre került, Boróczi Gábor volt az évad legtöbb gólt lövő játékosa.

Egyetlen dolog hiányzott már csak: egy „hazai pálya". A szakosztály a kezdeti, a Városligetben eltöltött évet követően a Millenárison, majd 1961-től a Kisstadionban működött - a többi budapesti jégkorong csapathoz hasonlóan. Noha a vezetők már az alapításkor elhatározták, hogy mű­jégpályát létesítenek Újpesten, a soké­ves kitartó munka csak 1963-ban érett be. Ekkor végre megkezdődtek a munkála­tok, és alig egy évvel később, 1964 ele­jén a régi kézilabda pálya helyén, az ország negyedik műjégpályájaként meg­nyílt a Megyeri úti jégpálya, amely nemcsak a sportolóknak adott rég várt otthont, de a korcsolyázó nagyközönsé­get is szívesen látta.  Ez óriási jelentőséggel bírt a szakosztály jövője szempontjából, hiszen végre Újpesten talált otthonra a csapat. Így a minőségi utánpótlásnevelés is beindulhatott, és a klub is jobban kötődött a IV. kerülethez.

A pálya közös Újpesti összefogással épült. A kerület lakói, újpesti sportolók talicskáztak, betonoztak, bontottak és építettek. Szinte minden baráti alapon működött, a jéggépet például a futballstadion mögötti vágóhíd hűtőjéből, 10 év szolgálat után kapta meg első jégpályánk, míg a rolbát egy GAZ típusú katonai jármű és egy mögé kötött szőnyeg helyettesítette...

Közvetlenül a magyar válogatott világháború utáni egyetlen olimpiai szereplése, az Innsbrucki játékok megnyitója előtt egy héttel került sor a történelmi első mérkőzésre. Mi más is lehetett volna ez a mérkőzés, mint egy örökrangadó, egy Újpest-Ferencváros összecsapás. Persze lila-fehér diadallal!

A korabeli jegyzőkönyv:
1964. január 15.
Újpest - FTC 8:0
Megyeri út, 3000 néző
Vedres - Patócs I., Palotás II., Lőrincz, Klink, Boróczi (cserék: Hajek, Molnár, Bánkuti, Palotás I., Zsitva, Gazda, Keresztes, Patócs II.)
Edző: Bán József. 

A történelmi első gólt Boróczi Gábor szerezte az I. harmad 19. percében.

Ebben a szezonban a Megyeri úti jégpálya mellett a Magyar Kupa is debütált, ugyanis ekkor írták ki először a sorozatot. Sikerült is a döntőig jutnunk, a Dózsa sikerét azonban ismét egy késöbbi lila, Rozgonyi György akadályozta meg, akinek három góljával 3:2-re nyert a Vörös Meteor.

Ahogy az évkönyvek feljegyezték, a hatvanas években a lila-fehér színek­nek éppen olyan nagy a tekintélyük a tükörsimajégen, mint a labdarúgópá­lyák üde zöld gyepén." Kétségtelen: a futball és a vízilabda mellett a jégko­rong vált a legtöbb szurkolót vonzó sportággá. Nem csoda, hisz az évtized második felében minden eddigit felül­múltak a játékosaink: 1965-től kezdő­dően hat szezonból ötöt nyertek meg! A '65-ös csapat: Bálint, Bánkuti, Boróczi, Gazdag, Hajek, Klink, Lőrincz, Molnár, a két Palotás és a két Patócs, Zima, Zsitva, valamint a magyar jégkorong­sportban minden idők legjobb ka­pusának tartott, szinte valamennyi meccsén parádésan védő Vedres Má­tyás. Az 1965-ös év két további dicsőséget is tartogatott a liláknak a bajnoki diadalon kívül! A szezon végén rendezett Magyar Népköztársaság-kupa (MNK) sorozatát első ízben nyerte meg csapatunk, a döntőben 8:2-re vertük a BVSC gárdáját. Októberben pedig debütált a Dózsa az első alkalommal kiírt Bajnokcsapatok Európa Kupájában (BEK) is. Az első körben a bolgár CSZKA Szófia volt az ellenfél. Az akkor még négy meccses párharcból a mieink négy győzelemmel kerültek tovább. A következő fordulóban az osztrák Klagenfurtot hozta ellenfélnek Fortuna. A kanadaiakkal erősített sógorok ellen csak egy mérkőzésen sikerült szoros, egy gólos vereséget elérni. Így a csapat négy vereséggel búcsúzott a további szerepléstől.

Később aztán újabb meghatározó játékosok érkeztek: Galambos, Kézeli, Kovácshegyi, hogy csak néhányat em­lítsünk. A megerősödött csapat 1966-ban is duplázni tudott, bajnokként és kupagyőztesként zárta a szezont az Újpest. A BEK sorozatba a Dózsa ezúttal a második körben kapcsolódott be, ahol az olasz Cortina d'Ampezzo lett az ellenfél. A csapat ezúttal sem tudott sikeresebben szerepelni az előző évinél, és újra négy vereséggel kiesett. 1968-ban két ponttal végeztünk az FTC előtt a bajnokságban, és ezzel az ötödik bajnoki aranyát szerezte a lila-fehér sikercsapat. Az edző Szamosi Ferenc váratlan halála után 1968 nyarán a rutinos játékos, Boróczi Gábor vette át az edzői stafétát, mintegy másfél évtizedig irányította az Újpestet, közben többször a válogatottat is. A BEK csatározásaiban a sorsolás ismét egy bolgár csapatot hozott, ezúttal a Metalurg Perniket. Az szezon eleje miatt még felkészületlen Dózsa idegenben csak 4:4-es döntetlent ért el. A Megyeri úton  Boróczi és Klink 3-3 góljával, magabiztos győzelemmel sikerült kivívni a továbbjutást. A második körben a svájci La Chaux-de-Fonds csapatát kaptuk ellenfélnek. A kinti mérkőzés hat gólos veresége el is döntötte a párharcot, melyet az itthoni 2:3-as vereséggel csak kozmetikázni lehetett. 

1969-ben öt pontos előnnyel, 28 mérkőzéséből 25 diadallal, 2 döntetlennel és mindössze egy döntetlennel végeztek a mieink a tabella élén, ez volt a hatodik aranyérme a csapatnak. A BEK-ben a CSZKA Szófia ellen ismét bolgár túrával kezdte a szezont az Újpesti Dózsa. A hazai 4-5-ös fiaskó után, idegenben sikerült kivívni a továbbjutást két gólos győzelemmel. A következő körben ismét egy ismerős csapat, a Klagenfurt lett az ellenfél. A továbbjutó kiléte ismét eldőlt az első mérkőzésen. A  hazai visszavágón egy harmadnyi kihagyás elég volt, hogy az újpesti győzelemmel kecsegtető mérkőzést az ellenfél a maga javára fordítsa.

Zárásként, 1970-ben ismét aranyév következett: a bajnoki cím mellé - négy év szünet után - a Magyar Népköztársaság Kupát is elhó­dították a lila-fehérek. A korai szezonkezdett miatt idegenben kényszerült az Újpest első BEK meccseit lejátszani. Szerencsére a Koppenhága ellen ez nem jelentett  gondot és kettős győzelemmel került a csapat a következő fordulóba, ahol a Cortina d'Ampezzo volt az ellenfél. A budapesti mérkőzésen Menyhárt, Zsitva és Palotás góljaival sikerült megszerezni a győzelmet (3:1). A visszavágón nagy csatában az olaszok is 2 gólós győzelmet arattak (6:4) és végül büntetőkkel esett ki a gárda.

Nagy reményekkel léptünk tehát a következő évtizedbe, amikor is már az ajtóban toporogtak az új, fiatal tehetsé­gek, az első generáció pedig kiöregedett, így következett a fiatalítás. 1969-ben a szakosztály hét játékost igazolt a KSI utolsó évesei közül, és a Megyeri úti pályának köszönhetően az Újpesten nevelkedett játékosok is kopogtattak az ajtón. A 70-es évek elején alig 22-23 év átlagéletkorú gárda játszott Újpesten, ám a fiatalítás együtt járt az eredmények visszaesésével is: a lila-fehérek egy évtizedre kibérelték a bajnokság második helyét. Ez az évtized bizony az FTC aranykorszakaként vonult be a történelemkönyvekbe. Pedig a tehetséges játékosok egyre-másra mutatkoztak be: Galambos, Menyhárt, Szeles Dezső, Ugray, Fodor, Bodor és Szigetvári, majd Böle, a kapus Eperjessy, Flóra, később Kovács Csaba, Pék, és a 70-es évek második felének legjobb magyar játékosa, Buzás György lett OB I-es játékos. A legtöbben közülük már Újpesten tanulták a sportág alapjait is. A válogatott második sorát állandó jelleggel egyesületünk adta, de gyakran a többi sorba is jutott a lilák közül. A Bodor-Buzás-Pék sor ontotta a gólokat mind a bajnokságban, mind címeres mezben.

Ám nehézségek is adódtak. Az 1969-ben még 8 csapatos bajnokságból öt év alatt eltűnt a Spartacus, a Vörös Meteor, a Postás, az Építők és a BKV Előre is, így az újonnan alakult Volánnal együtt is csak négy gárda alkotta a teljes magyar élvonalat. A gondok Újpestet sem kerülték el, 1972-ben ugyanis meghibásodott az alacsony költségvetéssel épült Megyeri úti pálya, így másfél évre a Kisstadionba kényszerültek a lilák. Közben a szakosztály megszűnése is szóba került…

Pedig közben a bajnoki balsikerek ellenére, az MNK-ban azért sikerült két győzelmet begyűjteni. 1971-ben a kupát újra körmérkőzéses formában bonyolították le. A csapat egyetlen bukása a FTC ellen történt. A két gárda végül azonos pontszámmal fejezte be a küzdelmeket és az akkori szabályok szerint jobb gólkülönbséggel az Újpest hódította el a kupát. Egy évvel később a döntő mérkőzésen újra a két ősi rivális került szembe egymással. A mérkőzést a Dózsa a szezon végén  visszavonuló Zsitva Viktor góljával 4:3-ra nyerte meg.  

1974-ben sikerült kijavítani a jégpályát, így hazatérhetett a csapat a IV. kerületbe. Boróczi Gábor közben megalapította a jégóvodát, így Újpesten kezdtek el először a legkisebbekkel is foglalkozni. A 70-es évek második felében a legfontosabb változás a magyar jégkorongban az volt, hogy vidéken több jégpályát építettek. Miskolc, Székesfehérvár, Dunaújváros, Jászberény is ekkor építette fel – persze ekkor még nyitott – létesítményét, így ezekben a városokban is megindulhatott a gyerekek nevelése. Közülük Székesfehérvárnak lett először első osztályú csapata, mivel 1977-ben a Budapesti Volán ide vitte át székhelyét, és játékosait is. Ám ez nagy változást nem hozott, továbbra is az FTC nyerte a bajnokságokat – igaz egyre kisebb előnnyel, – az Újpest volt a második, a Volán és a BVSC pedig egymás között döntöttek a bronzéremről.

Az új aranykorszak lehetősége 1979. december 1-én, a Miskolcon rendezett Újpest-FTC pályaavató mérkőzésen csillant meg, ugyanis ekkor mutatkozott be felnőtt csapatunkban a mindössze 17 éves, a Nemzeti Sport által a XX. század legjobb magyar jégkorongozójának megválasztott sajátnevelésű játékos, Ancsin János.

 

III. rész – 1980-1995

1980-ban tovább fogyott a csapatok száma, ekkor megszűnt a BVSC, játékosainak jó része az így nagyon megerősödött Székesfehérvári Volánhoz igazolt. Sőt, sokáig úgy tűnt, hogy a Ferencváros sem tud elindulni az OB I-ben, mivel legjobbjai edzőjükkel összevesztek, és a bajnokságban részt nem vevő Fóti TSZ SE-be igazoltak. Így mindössze két gárda indult volna az 1980/81-es szezonban. Végül a zöld-fehérek fiatal csapattal ugyan, de vállalták az szereplést, az aranyérmet pedig nagy fölénnyel a Volán nyerte – első vidékiként. Az Újpest ezüstérmes lett, míg a tízszeres bajnok Ferencváros tizenegyedszerre 0 ponttal lett utolsó… 

1981-ben köszöntött be az új korszak a Megyeri úton. A hokisokat 1955 óta vezető Kecskés József szakosztályvezető helyét Kelemen László vette át, akinek a vezetésével egyből merészet húzott a szakosztály: úgy döntöttek a vezetők, hogy elég volt a rengeteg ezüstéremből, és megszerezték a Dinamo Moszkva edzőjét, a játékosként három olimpiai bajnoki, és kilenc világbajnoki címet begyűjtő Vitalij Davidovot! A szovjet klasszis pedig jött, látott és diadalt diadalra halmozott! Már az első idényében, 1982-ben sikerült újra aranyat nyerni – 12 esztendő után először! A mindent eldöntő mérkőzésen 6:2-re vertük a Fradit. Eperjessy, Kovács, Flóra, Pék, Buzás György, Ancsin János volt az első sor, mellettük még Bodor, Buzás Gábor, Gogolák, Kevevári, Kucsera, Lantos, Legéndi, Menyhárt, Szabó, Szadovszky és Szeles jutott szóhoz a szezonban. A következő szezon újdonsága volt hogy felépült a Budapest Sportcsarnok, ahol fedett otthonra lelt a jégkorong: az alagsorban található télen-nyáron használható jégpálya révén a csapatok felkészülési ideje így 4-5 hónap helyett 10 hónapra tolódott ki, a fő küzdőtéren pedig tízezres tömegek előtt játszottak válogatott mérkőzéseket és bajnoki rangadókat. A csarnokot az 1983-as jégkorong világbajnoksággal avatták. Ősszel a hazánkban akkoriban elég gyakori jéghiány miatt ezúttal Bukarestben játszottuk mindkét mérkőzésünket a BEK-ben. Az akkor magasabban jegyezett román jégkorong bajnoka, a Steaua az első mérkőzésen 11:5-re győzve papírforma sikert könyvelhetett el, majd a visszavágón már csak a győzelemre ügyelve 3:2-re nyertek a románok. Ezzel az Újpest kiesett.

Az 1983-as évben újabb aranyérem következett, és újabb sajátnevelésű játékosok robbantak be az élvonalba Farkas József és Ancsin László révén. A BEK-ben azonban ismét gyorsan elvérzett a csapat. A 6:4-es St. Gervais elleni idegenbeli vereség után még éltek csapatunk továbbjutási esélyei. A budapesti jéghiány miatt ismét idegenbe kényszerült a csapat, ezúttal "csak" Debrecenbe. A sokkal jobb körülmények között készülő francia bajnok a visszavágón 8:4-es sikerével biztosította be továbbjutását.

A bajnokságban a sorozatban harmadik cím nem jött össze, 1984-ben a szövetség fegyelmi bizottságának abszurd döntése révén csak ezüstérmesek lettek a mieink. A történet lényege, hogy ugyanazon játékos jogosulatlan szereplése miatt az FTC óvását elfogadták, az Újpestét viszont elutasították… a szezon „zöld-asztal mellett nyert bajnokság” néven vált híressé.

1985-ben aztán helyreállt a világ rendje, a 100. születésnapját ünneplő klubot és szurkolóit a 10. aranyéremmel ajándékozta meg a szakosztály. Davidov szerződése azonban az előző idény végén lejárt, az orosz mester visszatért a Dinamó Moszkva kispadjára. Helyét a volt hátvéd, Szeles Dezső vette át, ám a változás után is sikeres maradt a csapat. Sőt, Ancsinék szinte verhetetlenek voltak, sorra aratták a győzelmeket. Pedig a szezon előtt a rutinos klasszis, Buzás György, első magyar játékosként Németországba igazolt. Ebben az idényben született meg a klub történetének egyik legemlékezetesebb diadala, szaknyelven szólva „duplabunkó”, vagyis a Ferencváros elleni 11:0-s győzelem a BS-ben. Az MNK-t is sikerült elhódítani, 13 év szünet után. A sorozatot az elmúlt évek hagyományainak megfelelően vidéken, ezúttal Jászberényben rendezték meg. Az Alba Volán elleni mérkőzések után már tudni lehetett, hogy egy döntetlen a Ferencváros ellen a liláknak lesz kedvező, és ezt a csapat Pápai 2, Leleszi és Gogolák góljaival meg is szerezte.  Az aranydömping után a BEK küzdelmek ismét megoldhatatlan feladatot hoztak a Dózsa számára. Az NDK sokszoros bajnoka, a Dynamo Berlin esélyeshez méltóan 11:1-re és 8:1-re győzött a két mérkőzésen. A mieink becsületgóljait Kucsera és Balog szerezték. 

1985-ben ismét tönkrement a jégpálya, újra idegenbe kényszerült csapatunk, megint veszélybe került a szakosztály léte. Azonban ismét sikerült a megmentés: hatalmas összefogással, 11,5 millió forintos költséggel felújították a létesítményt. A pálya megmentéséért a Prognózis együttes és Varga Miklós adott koncertet, aminek a bevételét a felújításra fordítottak, és több újpesti nagyvállalat is ingyenesen ajánlotta fel a segítségét. A Tungsram Rt. a világítás elkészítését vállalta magára, és ekkor készült el az új, modern kijelző is.

A következő, 1985/86-os évad újdonsága az volt, hogy háromról hétre emelkedett a bajnokságban induló klubok száma, ugyanis Miskolc, Dunaújváros, Jászberény és a KSI is indított felnőtt csapatot. Korábban sohasem látott különbséggel érte el csapatunk az első helyet, 20 mérkőzésen mindössze egyszer szenvedett vereséget a gárda. 1987-ben még ezt is sikerült felülmúlni, ekkor 24 meccsen 23 győzelem és 1 döntetlen szerepelt az Újpesti Dózsa neve mellett a tabellán. 1986-tól egyébként némileg változott a bajnokság kiírása, ugyanis az alapszakasz után rájátszásos formában döntötték el a résztvevők az első négy helyezést. Az MNK kiírása is változott, több, mint 20 év után ismét kieséses rendszerben bonyolították le a mérkőzéseket. Az első fordulóban kiemelt csapatra az elődöntőben a Volán várt (7:3), majd a döntőben újra a zöld-fehérek következtek. Az 5:4-es diadal újabb újpesti aranyérmet jelentett.

1987/88-ban újra változott a rendszer, Szeles Dezső, a lilák edzőjének javaslatára újra igazi rájátszás döntötte el az aranyérmek sorsát: az alapszakasz első két helyezettje játszotta a döntőt, két nyert mérkőzésig. A döntőbe pedig ezúttal is - régi jó szokás szerint - az Újpest és az FTC jutottak. Az első két mérkőzést követően 1-1-re álltak a csapatok. A mindent eldöntő, harmadik mérkőzés után 3000 néző ünnepelte a zsúfolásig megtelt újpesti jégpályán a mindmáig utolsó bajnoki címét szerző, 7:0 arányban diadalmaskodó Újpesti Dózsát! A bajnokcsapatban Eperjessy, Géczi, Ancsin János és  László, Balogh Béla, Bodor, Farkas, Flóra, Füzesi, Gogolák, Horváth, Kevevári, Kovács, Kucsera, Lantos, Legéndy, Leleszi, Pápai, Pék, Saáry, Scheiber, Szabó és a játékos-edző Szeles jutott szóhoz. Az MNK-t ezúttal Kazincbarcikán bonyolították le, ahol a döntőben 5:2-re győztünk az Alba Volán ellen.

1988/89-ben, két év szünet után tértek visza a magyar csapatok a BEK-be. A selejtezőre kényszerülő Megyeri útiak a brit Murrayfield Racers elleni 8:6-os győzelem után idehaza - ezúttal a BS-ben - gólgazdag mérkőzésen, 10:9-re győztek. A következő fordulóban már csoportokba sorosolva küzdöttek a résztvevők. A dániai tornán jól kezdtek a lilák, akik 4:2-re verték a rendező Esbjerg csapatát. Majd a következő meccsen a CSZKA Moszkvával, vagyis a földkerekség legjobb hokiegyletével kerültek szembe a mieink. Óriási meglepetésre az Újpest kezdett jobban, Ancsin és Farkas góljával 2-1-re vezettünk a Krutov, Larionov, Makarov sort felvonultató gárda ellen. A második gól különösen emlékezetes volt: ekkor ment oda Farkas "Farok" hegedülni Tyihonov mesternek. Ezt látván persze a szovjet klasszisok megrázták magukat, és végül 23:2 arányban nyertek az ekkor már folyamatosan 11 éve BEK-címvédő szovjetek. Zárásképpen ismét Dynamo Berlin volt az ellenfél. A Dózsa 7:2-es vereséggel búcsúzott az Európa Kupától.
Az 1988/89-es bajnokságban bár az alapszakaszt és a rájátszás első körét is az Újpest nyerte, ám az immáron három nyert mérkőzésig tartó döntőn ezúttal a Ferencváros bizonyult jobbnak. Ezzel a vereséggel lezárult a 80-as évek hat bajnoki címet hozó újpesti aranykorszaka…

Az ezüstérmes szezon után több változás is történt. Szeles Dezső távozott, helyét újra külföldi szakvezető vette át: Rákóci Rudolf, a Plastika Nitra volt edzője érkezett Újpestre. Bár az első sor:  Kovács, Flóra, Pék, Ancsin, Farkas változatlan maradt, azonban a többi sor jelentősen megváltozott. Távozott Pápai és Leleszi a jászberényi Lehelhez, de érkezők is voltak: a klub történetében először légiósokat igazolt az Újpest! Nem is akárkiket! Érkezett a 75-szörös csehszlovák válogatott, 32 éves csatár, Jindrich Kokrment, és a szintén sokszoros csehszlovák válogatott, 36 éves Milos Tarant, szinténa csatársorba. Majd januárban három szovjet világklasszis is a Megyeri útra igazolt: Alexandr Malcev, Vjacseszlav Vasziljev és Szergej Szvetlov. Hárman együtt ezernél is több válogatottságot, 21 világbajnoki és 5 olimpiai aranyérmet mondhattak magukénak. Mindhárman a Dinamo Moszkvától érkeztek, és fénykorukban a legszenzációsabb tudású játékosok között tartották őket számon. A gond csak az volt, hogy Malcev és Vasziljev egyaránt 6-6 éve visszavonultak, már 40 évesek is elmúltak, amikor Újpestre érkeztek. Bár a hokitudásuk megkérdőjelezhetetlen volt, de a fizikális állapotúk nem volt éppen tökéletes. A világszerte ismert nevű szovjet klasszisok lelassulva, pocakkal már a magyar szintet sem ütötték meg. Az egykori csatár, Malcev ráadásul védőként próbálkozott. A két csehszlovák játékos is a gyengébb angol illetve a francia bajnokságból érkezett, pályafutásuk végén jártak. Az edzőjével történt afférja miatt a Megyeri útra kerülő, két évvel korábban még olimpiát nyerő, 29 éves Szvetlov volt közülük az egyetlen igazi erősítés. Ő viszont mindenkit az őrületbe kergetett, előfordult, hogy kettős emberhátrányban percekig cselezgetett a jégen, tartotta a korongot. A rendszerváltozás forradalmi hangulatában neki, és persze a szovjet hadseregnek szólt a rigmus: „Ruszkik haza, Szvetlov marad!”. Ám, ahogy a többiek, úgy  ő sem maradt a következő évadra. A csapat a csalódást keltő harmadik helyen végzett. Igaz, a Lehel nem túlkoros, hanem pályafutásuk csúcsán járó szovjeteket meccsenként 50 percig játszató csapata ebben az idényben verhetetlen volt. A döntőt érő második helyről pedig mindössze két ponttal csúszott le az újpesti gárda. A mieink az - ettől az évtől Magyar Kupának hívott - kupasorozatban vígasztalódtak. A döntő a Jászberényi Lehel ellen 4:4-es döntetlennel végződött, így végül a büntetőkkel 3:2-re nyert az Újpest. Mindmáig ez csapatunk utolsó diadala.

A következő szezonban szerepelt először ex-NHL-es játékos Magyarországon: a kapus Szergej Milnyikov, aki előzőleg a Québec Nordics csapatában védett, Újpestre igazolt. Ám vele sem lett jobb a gárda az előző évinél, újra bronzérmesek lettünk. A legfontosabb változás a klub életében az volt, hogy 1991. február 25-én újra felvette az Újpesti TE nevet, amin a mai napig szerepel. Ebben a szezonban került Újpestre az éveket lehúzó erdélyi tartalékkapus, a később „Viszkis-rabló” néven elhíresült Ambrus Attila is. 

1991/92-ben sikerült úgy megerősíteni a csapatot, hogy három év után ismét bejutott az OB I döntőjébe. Ahogy 1989-ben, úgy 1992-ben is a Ferencváros volt az ellenfél, és nem sokon múlott a bajnoki cím. Ezúttal úgy szólt a kiírás, hogy két mérkőzésből áll a döntő, és az összesített gólkülönbség dönt. Az viszont nem döntött, mivel az első mérkőzést az Újpest, a másodikat az FTC nyerte egy gólos különbséggel. Így következett a hirtelen halál. Ez pedig a zöld-fehéreknek kedvezett, akik Oreskin találatával megszerezték az aranyérmet. 

A szakosztály útja innentől lefelé vezetett. Évről-évre egyre kisebb összeg jutott a klub kasszájából jégkorongra, így a teljesítmény is romlott, gyengébb légiósok érkeztek a klubhoz, miközben az utánpótlás is hullámvölgybe került. A kiöregedő hazai játékosokat nem volt, aki pótolja. A támadó Rjanov és az ukrán válogatott Lubnin nem válotották meg a világot. Azért 1993-ban így is sikerült bronzérmet szerezni. 1994-ben a Lehelből érkező Vorobjov és Donyika illetve Kucenka voltak a legnevesebb légiósaink, ám közben a hazai klasszis játékosok közül már gyakorlatilag csak az Ancsin testvérek maradtak meg. Ám már ők sem sokáig… a csapat az alapszakaszban újra megszerezte a 3. helyet, ám a rájátszásban a Dunaferr – Kercsó Árpád 17-18 éves, első felnőtt szezonját töltő játékosaival – végül diadalmaskodott a rutinos, ám sokkal lassabban korcsolyázó lilák ellen. Ezzel 34 év után először nem végzett legalább a dobogón csapatunk… 

Az 1994/95-ös szezon vízválasztó volt: ekkor esett szét végleg a csapat, és a szakosztály is. A bajnokságot történelmi mélységekben, az 5. helyen zártuk, amit azóta sem "sikerült" alulmúlni. Szumocskin, Rijabkin és Arkhipov nem jelentett komoly erősítést. A szezon végére teljesen elfogyott a pénz, a jobb játékosokat elvitték az anyagilag jobban álló csapatok: a Ferencváros ekkor újabb sikerkorszakát élte, a Volán 1993-ban fedett csarnokhoz jutott, Dunaújvárosban pedig a vasmű teljes támogatását élvezte a klub. Bár az utánpótlás nevelés javult, ám a játékosok 18-19 évesen más klubhoz igazoltak. Ekkoriban hagyta el az Újpestet Ancsin János és László, az erdélyi Antal Zsolt és Károly, Horváth András, Szilassy Zoltán, Kangyal Balázs, Svasznek Bence és Hidasi Gábor is, vagyis a rutinos játékosok és a szépreményű fiatalok is távoztak Újpestről.

 

IV. rész – 1995 óta

1995-től amatőr alapokon működött a sportág, az Újpest messzire került az érmes helyezésektől. 1995/96-ban és 1996/97-ben is utolsók lettek a lilák, utóbbi szezonban mindössze 2 pontot szerezve. A szakosztály haldoklott…

Az első „megmentésre” 1997-ben került sor. A klub új elnöke Szabó Bence lett és az ő vezetése alatt sikerült egy ütőképesebb csapatot összeállítani. Ekkor érkezett több, már egy ideje Magyarországon játszó erdélyi játékos: Csiki, Csata, Vargyas, és Baróti Zsolt, visszatért Antal Zsolt, továbbá Újpestre igazolt a ferencvárosi Nagy, és Bognár. Ráadásul melléjük sikerült hozni három kitűnő cseh légióst Morvay, Kupka és Cicha személyében, a kaput pedig válogatott hálóőrök, Bernei és Bán védték. Sőt, az utánpótlás is életjelet adott magáról, a nagyszerű eredményeket felmutató 1980-as születésűek közül Gröschl, Jánosi és Szajbert Krisztián is alapember lett. Az előbb Kercsó Csaba, majd később Basa János által irányított gárda nem is vallot szégyent, a bajnoki címvédő (!) FTC-t megelőzve a bronzérmet szerezte meg. 

Az 1998/99-es szezon még ennél is szebbnek ígérkezett, hiszen sikerült még jobban megerősíteni az immáron az ex-Jászberényi Alexander Vlaszov által irányított UTE játékoskeretét. Érkezett a szlovák extraligás Mravec, és az orosz Rulin, a Fradiból a sokszoros válogatott Dobos és a kitűnő Oreskin. Még Farkas József is visszatért Újpestre, és a fiatalok is egyre jobban fejlődtek. Rögtön az első fordulóban sikerült is legyőzni a bajnok Dunaferrt, majd az FTC-t és az Alba Volánt is. Úgy tűnt, hogy a négy csapatos Extraligában kiegyenlítettek lesznek az erőviszonyok, bárki nyerhet bárki ellen. Ám idény közben kiürült a kassza és minden terv felborult. A játékosok nem edzettek, a csapat csak vergődött. Az idény végén már minden játékos csak azzal foglalkozott, hogy hová igazoljon az utolsó mérkőzés után. Így a csapat nem kerülhette el sorsát, negyedik, vagyis utolsó lett. A bajnokság végén a játékosok szétszéledtek, aki tudott eligazolt, aki nem, az szögre akasztotta a korcsolyáját. A felnőtt és a bajnok ifi csapat megszűnt. Az újpesti jégkorong csak az utánpótlásban élt tovább… ekkor úgy tűnt, napjai vannak már csak hátra az UTE jégkorong szakosztályának. 

Az 1999/00-es szezonban – 45 év után először – a lilák nem indítottak felnőtt csapatot. A sportág végveszélybe került a IV. kerületben. Ekkor az utánpótlásban „érdekelt” szülők összefogtak, hogy megmentsék a szakosztályt. A szakosztály élére Joós Zoltán került és vezetésével 2000 őszén újra felnőtt csapatot indított az UTE. Sikerült néhány régi újpesti játékost, és mellettük több idősebb hokistát összeverbuválni és egy teljesen amatőr csapatot benevezni az OB I-es bajnokságba. Visszatért Hidasi, Szajbert Krisztián, Tolnai, érkezett Buzás és Dragomír, és újra ütőt fogott az utánpótlás edzőként Újpesten maradt Baróti is. A MAC és a Győri ETO révén hat csapatosra bővült bajnoksgában a lilák a 4. helyet szerezték meg. Az amatőr alapon működő szakosztály egyetlen célja ekkor csak az életben maradás lehetett. A fedett pályán, profi körülmények között szereplő Alba Volán és Dunaferr ellen esélyünk sem lehetett. Az FTC, bár nyitott pályán játszott, de sokkal nagyobb összegből gazdálkodott, jobb játékerőt képviselt a mieinknél. A jégkorong súlypontja ekkoriban áttevődött vidékre, szinte minden évben Dunaferr-Alba Volán döntőket játszottak. 1999-ben a Budapest Sportcsarnok is leégett, így a főváros fedett jégpálya nélkül maradt… 

Bár a jelen nem kecsegtetett sok jóval, ám hamarosan látszódott a kiút. A 70-es évek eleje óta szinte minden évben elhangzott, hogy a klub álma egy fedett jégcsarnok! Ez jelentősen megnövelné az edzéslehetőségeket is – amik a BS leégése miatt tovább romlottak – és kultúráltabb kiszolgálást tenne lehetővé, így vonzóvá tenné a klubot a szponzorok és nem utolsó sorban a szurkolók számára. A 90-es évek végére már Magyarországon is nyilvánvalóvá vált, hogy komoly, profi jégkorongot csak fedett csarnokban lehet csinálni. 1997-ben komolyan tervben volt egy miskolci tetőszerkezet megvásárlása, ám ez végül az anyagi gondok miatt meghiusult, a pálya állapota így évről évre romlott. 2001-ben azonban nagy tervek szövődtek, a klubvezetők elkezdtek szponzorokat gyűjteni egy jégcsarnok felépítéséhez. A pénz egy része már rendelkezésre állt, amikor ősz végén jött a hír: az új Sportaréna építőinek a szerződés szerint egy jégcsarnokot is fel kell húzniuk, ami Újpesten fog elkészülni! A szezon újdonsága az volt, hogy Ancsin János visszatért a Megyeri útra – ezúttal mint szakmai igazgató. A felnőtt csapat közben ismét a 4. helyet szerezte meg, Pék György irányításával.  

Péket 2002 őszétől Ancsin váltotta. Talán ez, a 2002/03-as idény volt minden idők legnehezebb szezonja Újpesten hiszen a csapat a Kisstadionba költözött, hogy bármikor elkezdődhessen az építkezés a teljesen elhasználódott újpesti pályán. A Megyeri úton már nem is készítettek jeget, így a rendkívül kevés edzéslehetőséghez jutó gárda az 5. helyet érte el a bajnokságban. 

A csarnok építése 2003. márciusában, a régi pálya lebontásával kezdődött. Kilenc hónappal később pedig egy vadonat új, 1500 férőhelyes, minden igényt kielégítő jégcsarnok teljesítette be az újpesti álmokat. A nagy nap 2003. december 22-én, hétfőn érkezett el, ekkor nyílt meg a Megyeri úti jégcsarnok! 

Az első bajnoki mérkőzésre majdnem napra pontosan 40 évvel az eredeti jégpálya megnyitása után került sor. A találkozó jegyzőkönyve:

2004. január 3.
Újpesti TE – Miskolci JJSE  8:3 (1:0, 5:1, 2:2)
Megyeri úti Jégcsarnok, 500 néző. V: Halassy, Barabás, Stadler
ÚJPEST: Rajz T. - Baróti 3 (1), Tolnai, Hidasi 1 (2), Szabó J., Balkóczi, Hetler (1), Szajbert K., Muzik 2, Tomanek (1), Drahovsky 1 (2), Csonka, Horváth Gy., Búzás (1), Szajbert P. 1, Kordisz, Faragó
Edző: Ancsin János

A történelmi első gólt egy szlovák légiós, Jan Muzik ütötte 03:08-kor, a Labdarúgó u. felőli kapuba. 

A szép kezdetet azonban nehéz folytatás követte. Január 10-11-én még a Megyeri úton rendezték meg a Magyar Kupa négyes döntőjét, amin végül az Újpest a 4. helyezést érte el. Azonban másnap jött a feketeleves: az állami létesítménykezelő, a Sportfolió Kht. előbb január 12-én két napra, majd ismételten január 27-én bezáratta a létesítményt, különböző homályos indokokkal. A háttérben azonban egyértelműen anyagi megfontolások álltak, a klub érvényes szerződése ellenére. A szakosztály még aznap több száz résztvevős tüntetést szervezett a csarnok elé, majd két nappal később egy petíciót adott át a Sportminiszternek, amelyhez 1752 újpesti szurkoló, jégkorongozó, sportoló, és korcsolyázni vágyó helyi lakos aláírását is csatolták. A Minisztérium engedett a nyomásnak, január 30-án újra megnyitották a jégcsarnokot, de egyelőre csak a sportolók előtt, a bajnoki mérkőzéseket zárt kapuk mögött kellett lejátszani. 

A körülmények ellenére csapatunk nagyszerűen teljesített, és a bronzmeccseken csak nagy csatában maradtunk alul az FTC-vel szemben. A csapat tagjai: Rajz, Sájevics, Sprencz, Tolnai, Hetler, Baróti, Szajbert Krisztián, Nagy, Csonka, Horváth, Hidasi, Drachovsky, Muzik, Balkóczy, Búzás, Tomanek, Kordisz, Szajbert Patrik, Szabó, Petres, Kovács, Antal és Faragó voltak. Ifjúsági csapatunk közben bajnoki aranyérmet szerzett, Baróti Zsolt irányításával. 

2004 nyarán sikerült megállapodni a Sportfolióval, így kinyithatott a jégcsarnok a közönség számára is, a csapat pedig tovább erősödött. Érkezett a szlovák Eduard Giblak vezetőedző, és vele együtt jónéhány kitűnő játékos. Újpestre igazolt Bernei, Gallo, Jurasko, Marcinek, Ondov, Dubek, Gergely Csaba és Filo. A szezon pedig kitűnően sikerült. Hét "szűk esztendő" után sikerült legyőzni a Dunaújvárost, a Volánt és az FTC-t is, és a csapat mindössze két ponttal maradt le a döntőt érő második helyről az alapszakaszban. Március során először telt meg a jégcsarnok, amikor 6:1-re kiütöttük az FTC-t, majd a kisdöntő utolsó mérkőzésén a teltháznál is többen, 1700-an látták, ahogyan Drachovsky pimasz cseleivel elfekteti Ferjot, „elküldi a sarokba” Strudwickot, majd az üres hálóba helyez. Az FTC a védőn kívül Niedermayer személyében egy NHL-es csatárt is szerepeltetett, ám hiába volt minden próbálkozásuk, a bronzérmet a klub alapításának 120., a jégkorong újpesti kezdeteinek 75., a szakosztály alapításának 50. évfordulóján az UTE szerezte meg. Hét év után sikerült újra érmet nyernünk. 

2005-ben tovább erősödött a keret. Érkezett a pénzügyi gondokkal küzdő Dunaújvárosból két válogatott klasszis, Horváth András és Ladányi Balázs, valamint Székesfehérvárról az újpesti nevelés Borbás Gergely, annak reményében, hogy a gárda pedig ezúttal a döntőig menetelt! Nem kevesebb, mint tizenhárom évvel az utolsó döntő után játszottunk ismét a fináléban. Az első hazai meccsen új nézőcsúcs született, 2000-en látták az 5:3-as győzelmet a Volán ellen. Végül a négy győzelemig tartó sorozatban 4-1-re nyertek a rutinosabb, esélyebb székesfehérváriak, de ilyen előzmények után az ezüst is szépen csillogott. Érdekesség, hogy az 5. helyet az első külföldi csapatként az OB I-ben induló Érsekújvár szerezte meg.
A klub hosszú évek óta először nemzetközileg is megmérette magát, és benevezett az Interligába. A horvát, szlovén és magyar csapatokat felvonultató hét résztvevős sorozatban a „tanuló év” során az 5. helyet sikerült megszereznünk. 

A 2006/07-es szezon előtt az aranyérem megszerzését tűzte ki maga elé a klub vezetősége. Ennek megfelelően sikerült is az erősítés, érkezett Filo és Gonda a kapuba, Krulis a védelembe, Peterdi, Orsó és a 44-szeres szlovák válogatott Jozef Voskár pedig a csatársorba. Azonban a szezon során több gond is adódott. Orsót az egész szezonra eltiltották, Borbás sem játszhatott sokáig és több légiós nem vált be, így tőlük meg is kellett válni. A szezon végére pedig a sok sérült miatt mindössze két sor maradt. Az 5 csapatosra olvadt Interligában így is sikerült megszerezni a 3-4. helyet, ám a bajnokságban a várakozásokat messze alulmúlta a csapat. Edzőváltásra is sor került, Giblak helyett újra Ancsin lett az edző, ám ez sem segített. Nem hogy az aranyérmet nem sikerült megszerezni, hanem még a döntőről is lemaradtunk. Sőt, a bronzmérkőzésen a teljesen szétesett, motiválatlan, és sérülések által sújtott csapat újra kikapott, így csak a 4. helyen végzett, az újabb külföldi induló, a Csíkszeredai Sportclub mögött. 

2007. nyarán Jindrich Novotny lett az Újpest edzője, majd Ivan Dornic váltotta őt. Bár Ladányi, Horváth, Peterdi és Gallo is távoztak, de neves játékosok érkeztek is a Megyeri útra: Jan Zlocha, Anton Lezo és Stanislav Skorvanek is kitűnő játékosnak számít Szlovákiában. A várakozásoknak azonban nem tudott megfelelni a csapat. Az alapszakaszban a 4. helyen végeztek a lilák, akik így, a kissé furcsa kiírás miatt a bajnokság első részében junior csapatával szereplő Alba Volánt kapták a negyeddöntőben. A rájátszásban viszont már az osztrák bajnokságban edződött legjobbjaikat szerepeltették a fehérváriak. A két győztes mérkőzésig tartó párharc első összecsapásán egy peches, hirtelen halálos góllal maradtunk alul, majd a második mérkőzést pedig csak a feléig bírták a mieink, így kiestek. A csalódást keltő 5. helyen végzett az UTE.

2008. nyarán egy régi ismerős, Pék György vette át az edzői stafétát. Az Interliga is újraindult: ezúttal MOL liga néven, 6 magyar és 4 romániai csapat részvételével szervezték meg a nemzetközi bajnokságot.

 Az UTE bajnok csapatai megtekinthetők a Sikereink menüpontban.

Következő mérkőzés

2018.11.30. - 18:40 (péntek)
Vasas Jégcentrum
Schiller-Vasas HC (11)
UTE (5)

További mérkőzések.

Erste Liga tabella

HelyCsapatM+/-Pont
4. DEAC 23 88/66 44
5. UTE 23 84/63 42
6. Gyergyó 25 82/87 37

Teljes tabella a MJSZ honlapján.